Reménysugár, avagy csupán egy újabb hamis ígéret?

MATTHEW WATSON-BROUGHTON (Newcastle)MATTHEW WATSON-BROUGHTON (Newcastle)
Vágólapra másolva!
2018.02.01. 11:48
null
Joselu büntetője adhatta volna meg az alaphangot – kimaradt... (Fotó: Twitter)
A Newcastle United negatív csúcsot döntött a Burnley elleni 1–1-es döntetlennel, immár nyolc mérkőzés óta nyeretlen hazai pályán a csapat a Premier League-ben. Kérdés, lesz-e változás a tavasszal, vagy a klub visszasüllyed a Championship mocsarába a szezon végén.

 

A Newcastle United otthonáig vezető út magányos csendjét ezúttal izgatott sustorgás törte meg. A központi téma Iszlam Szlimani kölcsönvétele volt a Leicester Citytől, akitől a megváltást várják a „szarkák” szurkolói a fél Premier League-mezőny főszereplésével zajló kiesés elleni küzdelemben.

Több csalódást keltő átigazolási időszakot követően a Mike Ashley által ígértek egyik halvány reménysugarát jelentheti az algériai, aki nagy erősítés lehet Rafa Benítez csapatának, melynek kerete alig változott a feljutás óta.

A város zümmögése tehát visszatért, bár egyelőre senki nem tudja, meddig tart. A szurkolók már az esti, Burnley elleni mérkőzésre tartanak, Szlimani pedig időközben megérkezett orvosira – ellenkező irányban Alexander Mitrovic az Anderlechthez mehet kölcsönbe, őt hivatott pótolni a Leicester támadója.

A megújult remény a lelátón is megmutatkozott, a hatalmas tribünön egy hosszú transzparens Kevin Keegan idézetét rejti, amely szurkolók támogatását kéri. Időközben elkezdődött a meccs, a Chelsea-től kölcsönzött Kenedy igencsak aktívan kezd, negyed óra elteltével a lécet találja telibe, majd a 33. percben tizenegyeset harcol ki új csapatának – pech, Nick Pope hárítja Joselu kísérletét.

Törékeny, nincs egyben ez a Newcastle, Ashley Barnes megmozdulásaiban minden benne van: meg nem adott gólja után a második játékrészben 15 méterről tüzelt bőven kapu fölé, pedig egyedül állt szemben a kapussal...

És ekkor jön a hír, a BBC szerint Szlimani megbukott az orvosin... Nem sokkal később Kenedy újabb kiváló alakítása után Jamaal Lascelles csapatkapitány megszerzi a vezetést. Érezhető a megkönnyebbülés, de nem tart sokáig, egy öngóllal megmenti az egyik pontot a Burnley. Az 1–1-es döntetlennel beért a Newcastle történetének legrosszabb hazai PL-szereplése, immár nyolc összecsapás óta képtelen nyerni a St. James' Parkban a gárda. Benítez panaszkodik, győzni kellett volna, de mit lehet tenni... „Az átigazolások? Néhány órán belül meglátjuk.”

Szlimani végül mégiscsak aláír, Mitrovic a Fulhamhez kerül, ennek ellenére nincs most szivárvány a négyszeres bajnoknál, amely az 1969-es Vásárvárosok Kupa fináléjában az Újpesti Dózsa legyőzésével ült fel a trónra. Lesz itt változás? Nem valószínű, de ilyen szurkolótáborral és Rafával remény van.

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Newcastle United–Burnley 1–1 (Lascelles 65., ill. Vokes 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 25 22 2 1 73–18 +55 68
2. Manchester United 25 16 5 4 49–18 +31 53
3. Liverpool 25 14 8 3 57–29 +28 50
4. Chelsea 25 15 5 5 45–19 +26 50
5. Tottenham 25 14 6 5 49–22 +27 48
6. Arsenal 25 12 6 7 46–34 +12 42
7. Burnley 25 9 8 8 20–22 –2 35
8. Leicester City 25 9 7 9 37–34 +3 34
9. Everton 25 8 7 10 28–40 –12 31
10. AFC Bournemouth 25 7 7 11 28–36 –8 28
11. Watford 25 7 6 12 33–44 –11 27
12. West Ham 25 6 9 10 31–43 –12 27
13. Crystal Palace 25 6 8 11 23–38 –15 26
14. Newcastle 25 6 6 13 23–35 –12 24
15. Brighton & Hove Albion 25 5 9 11 18–34 –16 24
16. Stoke City 25 6 6 13 25–50 –25 24
17. Huddersfield Town 25 6 6 13 19–44 –25 24
18. Southampton 25 4 11 10 25–36 –11 23
19. Swansea 25 6 5 14 18–36 –18 23
20. West Bromwich Albion 25 3 11 11 19–34 –15 20
Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
5 órája

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
8 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
15 órája

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
2025.08.23. 20:27

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.08.23. 18:07

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
2025.08.23. 15:32

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30
Ezek is érdekelhetik