PL: a klubok téli szünetet kapnak, a nézők nem – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.27. 10:34
null
Két év múlva kifújhatják magukat a játékosok februárban (Fotó: AFP)
A 2019–2020-as idénytől lesz téli szünet az angol Premier League-ben, írja a The Times. Az angol labdarúgás vezetői arról állapodtak meg, hogy február első felében szüneteltetik majd a játékot.

A tekintélyes lap úgy tudja, az angol Labdarúgó-szövetség (FA), a Premier League és az alsóbb ligákat irányító szervezet megállapodása alapján mindenképpen lesz egy 13 napos szünet a PL gárdái számára.

Az FA-kupa ötödik fordulója, amely az élcsapatok számára a harmadik, február közepén nem hétvégére, hanem a hét közepére esne, és ebben a körben törölnék a döntetlennel záruló mérkőzések újrajátszását.

A Premier League-et televízión követő nézők nem járnának rosszul, a hétvégéken ugyanis lennének meccsek, de egy fordulót megfeleznének – öt találkozó az egyik, öt a másik hétvégére esne azzal a céllal, hogy az összes együttes megkapja a minimum 13 napos pihenőjét.

Február közepén az európai kupák újraindulásakor kezdődne újra a nagyüzem.

A cél, hogy a 2020-as Európa-bajnokság előtti szezonban minden válogatott játékos kapjon egy kis pihenőt az évad közben.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik