Játékossors: Patrice Evra visszatérhet a PL-be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.06. 20:46
null
Patrice Evra legutóbb a Marseille játékosa volt (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülései szerint a West Ham United labdarúgócsapata szerződtetné a jelenleg szabadúszó Patrice Evrát.

 

A francia válogatott balhátvéd 2018 júniusáig szóló eltiltást kapott az európai kupamérkőzésekről, mivel a Vitória Guimaraes elleni Európa-liga-meccs előtt fejberúgta csapata, a francia Olympique Marseille egyik szurkolóját. A bejelentés után az OM szinte azonnal, közleményben számolt be róla, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott vele.

Evra azóta egyedül készül, és bár a nyárig nem szerepelhetne tétmeccsen, a West Ham United így is szívesen szerződtetné a hírek szerint. A francia számára nem lenne ismeretlen a Premier League, a Manchester United színeiben 2006 és 2014 között 379 tétmérkőzésen szerepelt – ezalatt öt bajnoki címet és öt angol Szuperkupát, három Ligakupát, valamint Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot is nyert az MU-val.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
19 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
22 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:50

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik