FA-kupa: bombameglepetés, harmadosztályú csapat ütötte ki a Man. Cityt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 22:51
null
A továbbjutást érő mozdulat (Fotó: AFP)
Bombameglepetés az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjében: a harmadosztályú Wigan 1–0-ra legyőzte, s kiütötte a sorozatból a Premier League éllovasát, a Manchester Cityt!

Nem mondhatni, hogy Pep Guardiola félvállról vette volna az összecsapást, a Bravo – Danilo, Stones, Laporte, Delph – Gündogan, Fernandinho, David Silva – Bernardo Silva, Agüero, Sané tizenegy rögtön magához ragadta a kezdeményezést, igaz, ez helyzetekben nem nagyon mutatkozott meg.

Az első félidő hosszabbításában emberhátrányba került a City, miután Fabian Delph páros lábbal csúszott rá ellenfelére, amiért a játékvezető felmutatta a védőnek a piros lapot.



Guardiola nehezen fogadta el a történteket, az oldalvonal mellett alaposan felhúzta magát és óriási veszekedésbe kezdett Paul Cookkal, a Wigan menedzserével – a balhé a folyosón is folytatódott.


A Citynek a mésodik félidő első felében kaput eltaláló lövése sem volt, a hetvenkilencedik percben pedig jött a pofon, megszerezte a vezetést a harmadosztályú Wigan!

Kyle Walker hibázott és veszítette el a labdát a saját térfelén, a labdára lecsapó Will Grigg pedig nem hibázta el a lehetőséget, s estében, tizenöt méterről a bal alsó sarokba lőtt (1–0).


Hiába fejtett ki a továbbiakban is óriási nyomást a City, tulajdonképpen helyzetig sem jutott el – Guardiola együttese óriási meglepetésre 1–0-ra kikapott a Wigantől, s kiesett az FA-kupából.

ANGOL FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Wigan Athletic (III.)–Manchester City 1–0

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Sheffield Wednesday (II.)/Swansea City–Rochdale AFC (III.)/Tottenham Hotspur
Manchester United–Brighton & Hove Albion
Leicester City–Chelsea
Wigan Athletic (III.)–Southampton

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25
Ezek is érdekelhetik