PL: „Nem eszem kukacokat, de volt, hogy a számba vettem…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.19. 14:58
Képzeljük el, amint az utóbbi hetek rossz szériája ellenére is az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) tabelláján meglepően magasan található Burnley menedzsere, Sean Dyche közli az alábbi mondatot: „Sosem ettem kukacokat.” Ez ugyanis tényleg megtörtént a minap…

Az egész sztori Dániából indul, ahol Dyche egyik korábbi játékosa azon poénkodott, hogy milyen mély az angol menedzser hangja.

Aztán ezt átvette az angol média, amely a Google Fordító segítségével megállapította, a játékos azt mondta, azért olyan mély a menedzser hangja, mert állandóan kukacokat eszik.

Ennek persze semmi értelme, de jól hangzik, úgyhogy akkora sztori lett belőle Angliában, hogy már Dyche-nak is reagálni kellett.

És meg is tette, méghozzá a legtökéletesebb módon:

„Igen, kukacokat eszem, mellette néha kipufogót is szívok, reggelire pedig sódert szoktam belapátolni, ettől ilyen a hangom” – mondta viccelődve csapata legutóbbi sajtótájékoztatóján Dyche, aki elárulta, azért van némi valóságalapja a sztorinak.

Sean Dyche valószínűleg már összehozta az idény nyilatkozatát (Fotó: AFP, NSO)
Sean Dyche valószínűleg már összehozta az idény nyilatkozatát (Fotó: AFP, NSO)

„Az egész egy olcsó poén volt még régen. Azt csináltam, hogy bevettem egy kukacot a számba, és úgy csináltam, mint aki elrágja. Természetesen utána kiköptem, és fogat mostam. Ezzel csak a fiatalokat ijesztgettem az edzésen viccből!”

„De hogy tisztázzuk, nem, nem eszem kukacot és sosem ettem” – zárta le a vitát Dyche.

Bár ez pont olyan dolog, amit az mondana, aki kukacokat eszik, szóval minket még nem győzött meg…

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
20 órája

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Majd az FA-kupában kaphat új erőre a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:45
Ezek is érdekelhetik