Liverpool: „Ez így nem mehet sokáig” – újabb távozó?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 17:16
null
Simon Mignolet elégedetlen a jelenlegi helyzetével (Fotó: AFP)
Elhagyhatja az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpoolt Simon Mignolet.

 

A 29 esztendős belga válogatott kapus egyértelműen első számúként kezdte a szezont (papíron most is annak számít), ám Jürgen Klopp menedzser az elmúlt hetekben rotálni kezdte két kapuvédőjét, és Simon Mignolet a Leicester City, majd a Manchester City elleni bajnokit is csak a cserepadról nézte végig, a kapuban Loris Karius állt.

Mignolet a City ellen 4–3-as sikerrel végződő találkozó után kifakadt – nem elégedett a kialakult helyzettel és megszellőztette a távozás lehetőségét.

„Hamarosan harminc leszek, a világbajnokság pedig már közel van. Az, ami most megy, egyértelműen nem folytatható – célzott a kapus Klopp rotálására. – Roberto Martínez, a belga szövetségi kapitány a Manchester City elleni meccs után küldött nekem egy üzenetet, azt írta, támogat. Tudom, hogy bízik bennem, Japán ellen is jól teljesítettem.”

„Számomra nagyon fontos, hogy eleget játsszak. Próbálok nyugodt maradni, az ilyen helyzetek a múltban csak megerősítettek. Viszont természetesen a saját jövőmre is gondolnom kell, az edzéseken mindent megteszek, próbálom a legjobb formámat hozni. Január elsején volt egy beszélgetésem Klopp-pal. A karácsonyi időszakban cserélgetett minket Kariusszal, de én nem hiszem, hogy egy kapus számára egészséges lenne ez.”

„Előre szólt nekem arról is, hogy a City ellen nem én kezdek, ennek nyilván nem örültem. Hogy őszinte legyek, nem vagyok boldog attól, hogy Karius manapság előttem van a sorban, bár tiszteletben kell tartanom az edző döntését. A szezon végéig letisztázódik a helyzet, akkor okosabb leszek.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Liverpool–Manchester City 4–3 (Oxlade-Chamberlain 9., Roberto Firmino 59., Mané 62., Szalah 68., ill. Sané 40., Bernardo Silva 84., Gündogan 91.)

 

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik