Chelsea: szerződtették a Roma 23 éves védőjét – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.01.30. 22:43
null
Emerson Palmieri a Chelsea-ben folytatja a pályafutását (Fotó: Twitter/Chelsea)
A Chelsea labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a Roma 23 éves bal oldali védőjét, Emerson Palmierit.

 

A Brazíliában született, ám olasz állampolgársággal is rendelkező védő négy és fél évre szóló szerződést kötött a Chelsea-vel.

Emerson Palmieri a Santostól előbb a Palermóhoz, majd az AS Romához került kölcsönbe. A rómaiak 2017 januárjában vásárolták meg végleg, majd most egy évvel később a Chelsea-nek adták el a játékjogát. A védő összesen 47 tétmérkőzésen lépett pályára a Roma színeiben, ezalatt két gólt szerzett.

Az olasz alakulat hivatalos közleménye szerint a Chelsea 20 millió eurót fizetett érte, ám egyes nem részletezett feltételek teljesülése esetén a londoniaknak további, maximum 9 millió eurót kell majd fizetniük.

Chelsea FC on Twitter

Get to know our new signing, @EmersonPalmieri! #WelcomeEmerson https://t.co/IfqcReFSPz


Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik