Chelsea: kölcsönbe távozott a brazil szélső – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.23. 19:46
null
Kenedy a szezon végéig került kölcsönbe (Fotó: nufc.co.uk)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a szezon végéig kölcsönvette a Chelsea futballistáját, Kenedyt.

 

A 21 esztendős brazil utánpótlás-válogatott szélső 2015-ben szerződött a londoniakhoz a Fluminensétől, azonban nem tudott alapemberré válni, a két és fél év alatt mindössze 27 tétmérkőzésen kapott lehetőséget (ebből 14-szer a bajnokságban), igaz, a 2016–2017-es szezon első felét a Watfordnál töltötte kölcsönben.

Kenedy a most zajló idényben öt meccsen szerepelt, ezeken egy gólt szerzett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget a Newcastle-nél. Ajtót nyitottak nekem, hogy itt megmutathassam a bennem rejlő potenciált. Egy tradicionális klubról van szó, Rafa Benítez nagyszerű edző, és Christian Atsut is jól ismerem – a Chelsea-nél együtt játszottunk egy ideig, ő is jó dolgokat mesélt a csapatról, így könnyű volt döntenem” – mondta Kenedy a Newcastle hivatalos honlapjának.


Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

Szoboszlai Dominik ismét betalált, kihasználta a Liverpool az Arsenal botlását

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:20

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Haaland megsérült, Marmus triplájával a Manchester City simán legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2025.02.15. 17:58

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

FA-kupa: Kerkez Milosék kétgólos liverpooli győzelemmel a 16 közé jutottak

Angol labdarúgás
2025.02.08. 22:54
Ezek is érdekelhetik