Premier League: hárommilliós gesztus – sört a szurkolóknak!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 17:36
Minden olyan szurkolót meghív egy sörre Mathias Jörgensen, a Huddersfield Town dán válogatott labdarúgója, aki elkíséri szombaton a csapatot a Southampton elleni idegenbeli angol bajnoki mérkőzésre.

A 27 éves hátvéd Twitteren úgy fogalmazott, ezzel szeretné kifejezni köszönetét azoknak, akik egész idényben a helyszínen buzdították őt és társait.

„Egész évben fantasztikus volt a biztatásotok, ezért gondoltam arra, hogy ezzel a különleges meglepetéssel készülök” – áll a játékos drukkereknek címzett videóüzenetében.



 

A Huddersfield fanatikusai közül közel 2600-an lehetnek ott a szombati Premier League-összecsapáson. Az idegenbeli találkozóra elutazó szurkolók egy kupont kapnak majd, amit a csapat soron következő hazai bajnokiján, kedden a Stoke City elleni mérkőzésen válthatnak be sörre.

Számítások szerint az akció nyolcezer angol fontjába (2.8 millió forint) kerül majd a hátvédnek.

A Huddersfield a Premier League újoncaként 17 forduló után a 11. helyen áll.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
12 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
22 órája

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
23 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57
Ezek is érdekelhetik