PL: Willian vezérletével simán nyert a Chelsea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 22:58
null
Willian (középen) volt a Chelsea vezére a Huddersfield Town ellen (Fotó: AFP)
A gólt szerző és két asszisztot jegyző Willian vezérletével a Chelsea 3–1-re legyőzte a Huddersfield Townt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójában.

A West Ham United elleni kudarc után a Huddersfield Town várt a Chelsea-re, amely már 16 pontot hullajtott el a Premier League most zajló szezonjában. Csak összehasonlításképpen: a „kékek” az előző, PL-aranyat hozó idényben mindössze 21 pontot veszítettek a teljes bajnokság során.

A keddi ellenfél legyőzése így is kötelező feladatnak számított, és Eden Hazard-ék ezúttal nem okoztak csalódást, még a sérült Álvaro Morata hiányában sem. A gólgyártást Tiemoué Bakayoko kezdte meg, aki Willian passzát követően lőtt a hazaiak kapujába. Nem sokkal a szünet előtt a brazil is betalált, Marcos Alonso szép beadása után fejjel volt eredményes.

A kegyelemdöfést Pedro adta meg, míg a kiszolgáló szerepét az első gólnál is asszisztáló Willian vállalta magára, aki először tudta egy Premier League-mérkőzésen három gólból közvetlenül kivenni a részét. A végeredményt egy perccel a vége előtt Laurent Depoitre állította be, aki Antonio Rüdigert megelőzve fejelt a bal alsóba (1–3).

A Chelsea góljai

A Huddersfield szépítő találata

A Chelsea győzelmének köszönhetően pontszámban beérte a második helyen álló, szerdán pályára lépő Manchester Unitedet, a Citytől azonban még így is tetemes, 11 pontos különbség választja el (Pep Guardiola együttese ráadásul szintén egy meccsel kevesebbet játszott).

A Burnley egy hajrában szerzett gólnak köszönhetően múlta felül a Stoke Cityt, és kapaszkodott fel egyelőre egészen a negyedik helyig a Tottenhamet, az Arsenalt és a Liverpoolt megelőzve. A harmadik keddi összecsapáson a Watford egy korai találattal – Daryl Janmaat a 3. percben talált be – szerzett vezetést a Crystal Palace otthonában, a londoniak azonban a hajrában megfordították a meccset (igaz, ehhez kellett Tom Cleverley kiállítása is), és így elkerültek a kiesőzónából.

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Burnley–Stoke City 1–0
(Barnes 89.)
Huddersfield Town–Chelsea 1–3 (Depoitre 92., ill. Bakayoko 23., Willian 43., Pedro 50.)
Crystal Palace–Watford 2–1 (Sako 89., McArthur 92., ill. Janmaat 3.)
Szerda

20.45: Swansea City–Manchester City
20.45: Newcastle United–Everton
20.45: Southampton–Leicester City
21.00: West Ham United–Arsenal (Tv: Spíler Tv)
21.00: Manchester United–AFC Bournemouth
21.00: Liverpool–West Bromwich Albion
21.00: Tottenham Hotspur–Brighton & Hove Albion

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 16 15 1 48–11 +37 46
2. Manchester United 16 11 2 3 36–11 +25 35
3. Chelsea 17 11 2 4 31–14 +17 35
4. Burnley 17 9 4 4 16–12 +4 31
5. Liverpool 16 8 6 2 34–20 +14 30
6. Arsenal 16 9 2 5 30–20 +10 29
7. Tottenham 16 8 4 4 28–14 +14 28
8. Leicester City 16 6 5 5 23–22 +1 23
9. Watford 17 6 4 7 26–29 –3 22
10. Everton 16 5 4 7 20–29 –9 19
11. Southampton 16 4 6 6 16–19 –3 18
12. Huddersfield Town 17 5 3 9 12–29 –17 18
13. Brighton & Hove Albion 16 4 5 7 14–21 –7 17
14. Bournemouth 16 4 4 8 15–19 –4 16
15. Stoke City 17 4 4 9 19–36 –17 16
16. Newcastle 16 4 3 9 16–25 –9 15
17. Crystal Palace 17 3 5 9 12–28 –16 14
18. West Bromwich Albion 16 2 7 7 12–22 –10 13
19. West Ham 16 3 4 9 14–32 –18 13
20. Swansea 16 3 3 10 9–18 –9 12
Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
19 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
21 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik