PL: a bajnokságon belül válthat a korábbi FTC-játékos – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.26. 11:04
null
Muhamed Besic az Európa-ligában több lehetőséget kapott, mint a bajnokságban a mostani szezonban (Fotó: AFP)
Angol értesülések szerint Muhamed Besic is egyike azon játékosoknak, akik januárban elhagyhatják az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Evertont.

 

A Ferencváros korábbi játékosa 2014 nyarán, a brazíliai világbajnokságot követően 2019-ig szóló szerződést írt alá az Evertonnal (ötmillió eurót fizettek érte), melynél olyannyira elégedettek voltak a teljesítményével, hogy másfél év után új megállapodást írtak alá vele.

A bosnyák válogatott futballista – aki védőként és középpályásként is bevethető – angliai pályafutása felemásan alakul: bár kezdetben rendszeresen lehetőséghez jutott, többször is sérülés hátráltatta, súlyos térdproblémája miatt például kilenc hónapig nem léphetett pályára. A most zajló szezonban mindössze nyolc meccsen játszott, a bajnokságban az augusztus végi, Chelsea elleni vereség (0–2) óta nem jutott szóhoz.

A mellőzöttség miatt több Everton-játékos is távozhat januárban, az angol sajtó szerint pedig Besic is köztük van: a bosnyák mellett Kevin Mirallas és Joel Robles is elhagyhatja télen a liverpooliakat, mindhármukért több csapat is érdeklődik a Premier League-ből, így nem kizárt, hogy az egykori FTC-játékos marad az angol élvonalban.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
21 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
21 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26
Ezek is érdekelhetik