PL: „Ha egy játékost kellene választani a ligából, Kane-t igazolnám le”

Vágólapra másolva!
2017.09.12. 14:34
A Liverpool-legenda Jamie Carragher nem fukarkodott a dicséretekkel Harry Kane kapcsán, elmondása szerint a Tottenham támadója lenne az, akit szerződtetne a csapatába.

A 24 éves angol válogatott támadó az Everton elleni hétvégi bajnokin megszerezte 100., majd 101. gólját is a Spurs színeiben – pedig ez csupán a 169. fellépése volt az együttesben.

A „vörösök” színeiben 508 bajnokin pályára lépő Carragher nem győzte dicsérni a klasszis labdarúgót.

„Talán nem ő a legjobb játékos a Premier League-ben, de nincs is messze tőle, egyértelműen klasszis. Ugyanakkor ha menedzser lennék, és választhatnék egy futballistát a csapatomba a PL-ből, akkor Harry Kane-t választanám, mert úgy vélem, hogy a személye abszolút garantálja a szezononkénti 25 gólt” – mondta Carragher.

„Négy-öt éven belül meglesz az újabb százasa, és nagyon erősnek látszik mentálisan. Úgy tűnik, hogy csak a futballra fókuszál, és nem keveredik bele semmilyen értelmetlen dologba. Klasszis játékos” – tette hozzá a Liverpool-legenda.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 16:17

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Először bajnok magyar játékos a Premier League-ben – íme, az eddig győztes nemzetek

Angol labdarúgás
2025.04.27. 19:30

Vasárnap este bajnoki aranyérmet ünnepelhet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.04.27. 08:55

Szombaton megtörhet Harry Kane „átka”

Német labdarúgás
2025.04.25. 12:32

Carragher: Szoboszlai posztján még van előrelépési lehetősége a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.04.25. 12:10

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41
Ezek is érdekelhetik