MU: Ibrahimovic sokkal előbb visszatérhet, mint gondolták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.14. 19:45
null
Zlatan Ibrahimovic a legfrissebb hírek szerint már november elején José Mourinho rendelkezésére állhat (Fotó: AFP, archív)
A legfrissebb hírek szerint annyira jól halad Zlatan Ibrahimovic rehabilitációja, hogy akár két hónappal az eddig jelzett időpont előtt visszatérhet a pályára.

 

José Mourinho augusztus végén még azt mondta, Ibrahimovicra legkorábban januárban számíthat, de az angol The Independent információi szerint akár két hónappal korábban, már novemberben a portugál menedzser rendelkezésére állhat.

Az áprilisban keresztszalag-szakadást szenvedő svéd csatárnak eleinte a karrierjét is féltették, hiszen már 35 éves. Aztán 12, majd 9 hónapról szóltak a hírek, és még néhány hete is úgy tűnt, hogy Ibra a legjobb esetben is januárban térhet vissza a pályára.

A felépülés azonban zökkenőmentesen halad, hamarosan edzésbe állhat a svéd, és ha továbbra sem ütközik akadályba, november elején pályára léphet.

Mourinho annak ellenére nevezte Ibrahimovicot a BL csoportkörére kijelölt 25 fős keretbe, hogy a várakozások szerint 2017-ben már nem számíthatott rá, ám ha igazak a brit lap információi, a Basel elleni november 22-i, illetve a CSZKA Moszkva elleni december 5-i találkozókon már bevethető lehet a játékos, akinek csapatba kerülése közel sem egyértelmű, hiszen a nyáron szerződtetett Romelu Lukaku gyorsan beépült az együttesbe, és gólerősen játszik.

Ám a Premier League zsúfolt karácsonyi időszakában jól jönne Mourinhónak, hogy két ékre számíthat a bajnokikon.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
8 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
13 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31
Ezek is érdekelhetik