MU: megegyeztek az Evertonnal, Lukaku érkezik – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 12:34
A Sky Sports értesülései szerint az Everton elfogadta a Manchester United 75 millió fontos ajánlatát Romelu Lukakuért. A belga válogatott támadó már a hétvégén csatlakozhat az MU-hoz, és a csapattal tarthat az Egyesült Államokba.

„Amire leginkább vágyom, hogy a Bajnokok Ligájában játszhassak, emellett legalább egyszer szeretném megnyerni a Premier Leaguet-t is. Vagyis igazából többször is”mondta Lukaku egy hónappal ezelőtt.„Amire leginkább vágyom, hogy a Bajnokok Ligájában játszhassak, emellett legalább egyszer szeretném megnyerni a Premier Leaguet-t is. Vagyis igazából többször is”mondta Lukaku egy hónappal ezelőtt.

Úgy tűnik, hamarosan lezárulnak a 24 esztendős csatár jövőjéről szóló találgatások, ugyanis egybehangzó és megbízható angol források szerint az Everton elfogadta a Manchester United 75 millió fontos (85 millió eurós) ajánlatát a belga futballistáért.

Az elmúlt idényben minden sorozatot figyelembe véve 39 tétmérkőzésen 26 gólt szerző és hét gólpasszt jegyző Lukakuért a Chelsea is kitartóan érdeklődött, ám a legfrissebb hírek alapján az MU nyeri meg az érte folyó versenyfutást. Ezzel egyidejűleg a Manchester Unitednél végleg lemondtak Álvaro Morata megszerzéséről.

A manchesteriek szombaton kezdik meg a felkészülést a következő szezonra, vasárnap az Egyesült Államokba utaznak – nem kizárt, hogy Lukakuval a fedélzeten.

Az MU és az Everton között ezzel nem érnek véget a tárgyalások, hiszen Wayne Rooney átigazolásának ügyében még folytatódhatnak az egyeztetések. Sőt, Lukaku távozásával a liverpooli klubnál megnyílhat az út Olivier Giroud előtt is.

A Sky Sports a belga futballista közelgő klubváltása kapcsán megkereste az Evertont, bízva abban, hogy megerősítést nyernek az információi, ám a kék-fehérek képviselője tagadta, hogy már megszületett volna az egyezség a felek között.

Legfrissebb hírek

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
Tegnap, 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21
Ezek is érdekelhetik