Leicester City: aláírt a háromszoros El-győztes – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 17:00
Az angol élvonalbeli Leicester City bejelentette Vicente Iborra szerződtetését. A Sevillától érkező labdarúgó négy évre írt alá a 2016-os Premier League-győztesnél.

A Sevilla kedden közleményben jelezte, hogy megállapodott a Leicesterrel Vicente Iborra átigazolásáról. A 29 éves spanyol középpályás átesett az orvosi vizsgálatokon, majd aláírta négyéves szerződését a Citynél.

Iborra – aki sorozatban három Európa-ligát nyert a Sevillával – a Leicester City második nyári szerzeménye Harry Maguire után. Az angol együttes nem hozta nyilvánosságra az átigazolási díjat, sajtóhírek szerint az andalúziai klub 15 millió eurót kap a legutóbbi idényben csapatkapitányi karszalagot viselő játékosért, aki nem mellesleg a tavasszal játszott a Leicester ellen a Bajnokok Ligájában.jelezte, hogy megállapodott a Leicesterrel Vicente Iborra átigazolásáról. A 29 éves spanyol középpályás átesett az orvosi vizsgálatokon, majd aláírta négyéves szerződését a Citynél.

Iborra – aki sorozatban három Európa-ligát nyert a Sevillával – a Leicester City második nyári szerzeménye Harry Maguire után. Az angol együttes nem hozta nyilvánosságra az átigazolási díjat, sajtóhírek szerint az andalúziai klub 15 millió eurót kap a legutóbbi idényben csapatkapitányi karszalagot viselő játékosért, aki nem mellesleg a tavasszal játszott a Leicester ellen a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
9 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
11 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
13 órája

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17
Ezek is érdekelhetik