Everton: a korábbi Barcelona-játékos négy évre aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.03. 18:21
Beigazolódtak a korábbi sajtóhírek: négyéves szerződést kötött az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Evertonnal a BL-győztes, kétszeres spanyol bajnok labdarúgó, Sandro Ramírez.

A játékos hivatalos bemutatásán azt mondta: „fiatalos lelkesedést” hozhat a csapatba, s fő erőssége – csatár lévén – a gólszerzés. Az Evertont erős, számára ideális klubnak tartja, ahogy a menedzsert, Ronald Koemant is.„fiatalos lelkesedést” hozhat a csapatba, s fő erőssége – csatár lévén – a gólszerzés. Az Evertont erős, számára ideális klubnak tartja, ahogy a menedzsert, Ronald Koemant is.

Az 1995-ös születésű, spanyol utánpótlás-válogatott Sandro Ramírez a 2016–2017-es szezonban már a Málagát erősítette, ám a Barcelona akadémiáján nevelkedett. El is jutott a gránátvörös-kékek első csapatáig, melyben összesen 32 mérkőzésen lépett pályára, ezeken hétszer volt eredményes, emellett két gólpasszt is kiosztott.

Ramírez a La Liga 2016–2017-es kiírásában 14 találatot ért el. Az Everton 6 millió eurót fizet a Málagának a támadó játékjogáért.


 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
17 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28
Ezek is érdekelhetik