Juve: Dani Alves már nem a torinóiak játékosa – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.20. 18:44
null
Úgy tűnik, Dani Alves máris lelép Torinóból (Fotó: AFP)
Csupán néhány napja vetődött fel, hogy Dani Alves, a Juventus labdarúgócsapatának játékosa távozhat Torinóból, egybehangzó sajtóhírek szerint már meg is van a brazil új klubja!

Alves átigazolásáról néhány napja röppent fel a pletyka, a hírek szerint a Chelsea és a Manchester City jelentkezett be a védőért.

Egybehangzó olasz és angol értesülések szerint pedig már el is döntötte a brazil, távozik a Juventustól.

Alves állítólag hétfőn délután ült asztalhoz a torinóiak vezetőségével, és elárulta, távozni szeretne.

Először azt kérte, ingyen engedjék el, ám végül sikerült megegyezni arról, hogy új együttese egy, a labdarúgásban minimálisnak számító összeget, 5.6 millió eurót fizessen érte.

Dani Alves új csapata pedig a goal.com, valamint a klubokhoz közel álló olasz újságírók szerint a Manchester City lesz, amely már meg is egyezett a futballistával, aki két évre ír alá Angliában, ahol korábbi barcelonai edzőjével, Pep Guardiolával dolgozhat.



A hivatalos bejelentésre a tervek szerint 48 órán belül sor kerül.

Legfrissebb hírek

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Birminghamből dobhatnak mentőövet a Man. City belga sztárjának – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.24. 15:22

Elképesztő összeget kereshet Raphinha, ha rábólint a szaúdi ajánlatra − sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 18:16

Két olasz játékosért is harcba szállhat a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 19:39
Ezek is érdekelhetik