Arsenal: Wenger francia gólzsákot csábít, Giroud kiakadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.07. 10:17
Arsene Wenger szerződéshosszabbítása után igencsak felélénkült az élet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal háza táján.

A francia menedzser vélhetően érzi, hogy a szurkolóknak egyre inkább fogy a türelme, a gárda megerősítése érdekében pedig Wenger alaposan rákapcsolt a jelek szerint: az „ágyúsok” trénere nagy erővel csábítja a Lyon támadóját, a 26 esztendős Alexandre Lacazatte-tet.Alexandre Lacazatte-tet.

A szakember az elmúlt napokat Franciaországban töltötte, a The Sun pedig úgy tudja, hogy Wenger találkozott Jean-Michel Aulas-val, a Lyon vezérigazgatójával. A megbeszélésen állítólag konkrét számok is elhangzottak – az Arsenal 50 millió fontos ajánlatot tett Lacazette-ért (emellett azt is tudni, hogy a támadó új csapatában heti 200 ezer fontot keresne).

Lacazette kapcsán korábban biztosra vélték, hogy a spanyol Atlético Madridnál folytatja pályafutását, ám mivel Diego Simeone együttese a FIFA büntetésének értelmében 2018 januárjáig nem regisztrálhat új játékost, az üzlet kútba dőlt. Lacazette a legutóbbi nyilatkozatában kiemelte, számára nem elsődleges, hogy a Bajnokok Ligájában játszhasson – az Arsenal a soron következő kiírásban csak az Európa-ligában indulhat –, a fontos az, hogy olyan klubban folytathassa, ahol kezdő lehet, hozzátéve, szívesen kipróbálná magát a Premier League-ben.

Lacazette remek szezont zárt – a mögöttünk hagyott kiírásban 45 mérkőzésen összesen 37-szer volt eredményes, emellett kiosztott öt gólpasszt is. Értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 35 millió fontra becsüli.

Vélhetően a Lacazette érkezésével kapcsolatos pletykák dühítették fel Olivier Giroud-t, aki önmagából kikelve üzent Wengernek.

„Elviselem az átigazolási pletykákat. Hamarosan megvitatom a menedzserrel a helyzetem, rám folyton támaszkodhat. Igaz, hogy volt egy időszak, amikor nem kaptam annyi lehetőséget, sok dolog játszott közre ellenem. Nem fogok még egy idényt lehúzni úgy, hogy alig kapok lehetőséget.”

„Jó döntést kell hoznom, a családommal és a tanácsadómmal megvitatva át kell gondolnom, hogyan tovább. Aszerint döntök majd, hogy azáltal több lehetőségem legyen játszani a jövőben.”

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
13 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
22 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
Tegnap, 14:24

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:16

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:07

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:46
Ezek is érdekelhetik