PL: bejelentkezett a kieső kispadjára az MU-legenda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 09:03
A Manchester United korábbi csatára, Dwight Yorke finoman jelezte: szívesen elvállalná az angol élvonaltól búcsúzó Sunderland labdarúgócsapatának menedzseri pozícióját – ha felkérnék. Az együttest jelenleg David Moyes irányítja.

Moyes alatt eléggé inog a kispad: a Sunderland pocsék szezont futott vele, egy fordulóval a Premier League küzdelmeinek vége előtt már biztos, hogy az utolsó helyen végez és kiesik az élvonalból – tíz év óta először. Az 54 esztendős szakember már tervez a következő idényre, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a klub vezetősége tervez-e vele. Ha nem, egy (ön)jelölt máris van a helyére: Dwight Yorke.

„Ha lehetőségem adódna, hogy egy olyan nagyszerű klubot irányítsak, mint a Sunderland, amelyben játékosként is megfordultam, egyértelmű lenne a válaszom – így a beIN Sportsnak Dwight Yorke. – Fantasztikus volna. A Sunderland mindig egyből visszajutott, amikor kiesett. Ez már önmagában pozitív, és valószínűleg ezt mondanám én is, ha megkapnám a lehetőséget."

Yorke kilenc évet töltött az Aston Villánál, mielőtt 1998-ban a Manchester Unitedhez igazolt, amellyel mindent megnyert. Rögtön első idényében angol bajnok, FA-kupa-győztes és Bajnokok Ligája-győztes lett, ráadásul angol gólkirály és az év játékosa is. Legendás csatárpárost alkotott Andy Cole-lal. Az MU-tól Blackburnön, Birminghamen és Sydneyn át vezetett az útja a Sunderlandhez, melynek színeiben három szezon alatt hat bajnoki gólt szerzett.

A trinidadi támadó 2009-es visszavonulása után edzői diplomát szerzett, lefutotta a londoni maratonit és televíziós szakértőként is dolgozik.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik