Arsenal: ajánlat érkezett Bellerínért, de nem a Barcától

Vágólapra másolva!
2017.05.10. 11:27
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal futballistájának, Héctor Bellerínnek az ügynöke elismerte, hogy védencéért nemrég ajánlatot tett az egyik klub.

A hosszabbítása előtt hat vagy hét klub érdeklődött iránta, ez megerősítette abban, hogy jól teszi a dolgát. A szerződés aláírása után két-három csapat követte őt továbbra is figyelemmel, nemrég az egyik ajánlatot is tett – annyit elárulhatok, hogy nem a Barcelona” – mondta a goal.com-nak Albert Botines, a játékos ügynöke.A hosszabbítása előtt hat vagy hét klub érdeklődött iránta, ez megerősítette abban, hogy jól teszi a dolgát. A szerződés aláírása után két-három csapat követte őt továbbra is figyelemmel, nemrég az egyik ajánlatot is tett – annyit elárulhatok, hogy nem a Barcelona” – mondta a goal.com-nak Albert Botines, a játékos ügynöke.

„Sok hírt olvastam a Barcával kapcsolatban, viszont az az igazság, hogy nagyon régóta nem beszéltem a klubbal. Ami a jövőt illeti, a labdarúgásban semmit nem lehet biztosra kijelenteni, azonban alapesetben azt mondanám, marad a klubnál.”

A 3–4–2–1-es felállásra való átállással Bellerín kiszorult a csapatból, az azóta lejátszott öt mérkőzésen csak egyszer szerepelt a kezdőben. Bár a spanyol dolgát sérülés és formaingadozás is nehezítette, Botines szerint Bellerín mindent megtesz azért, hogy ismét alapemberként számoljanak vele.

„Valóban kevesebbet játszik, mint az előző szezonban, de ebben nincs semmi különös, ilyen a futballisták élete. Természetesen szeretne többet játszani, de ő is tisztában van azzal, hogy adódtak nehézségei az idényben. Jelenleg azért küzd, hogy ismét fontos játékosa legyen a csapatnak” – zárta szavait az ügynök.

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
11 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik