MU: kiderült, mit bánt meg Ferguson a legjobban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.21. 10:33
null
Pak Dzsi Szung nem léphetett pályára a 2008-as BL-döntőben (Fotó: AFP)
Az ember talán azt gondolná, hogy egy olyan edzőlegenda, mint Sir Alex Ferguson kevés dolgot bánt meg hosszú és rendkívül sikeres pályafutása alatt. A skót szakember most azonban elárulta, mi az, amit egyik legnagyobb hibájának tart.

 

„Hiba volt – amit a mai napig bánok –, hogy Pak Dzsi Szungot teljesen mellőztem a 2008-as Bajnokok Ligája-döntőben. Nagyon fontos szerepet játszott a fináléig vezető úton” – mondta az angol Metrónak Ferguson.

„Három évvel később, a Wembleyben Dimitar Berbatovval cselekedtem hasonlóképpen, és nem esett jól neki. Nem érdemelte meg – egy játékos sem érdemli meg, hogy lemaradjon a döntőről. Ez a gond a finálékkal.”

„Ezért próbáljuk elérni az európai szemináriumokon, hogy tizenegy cserejátékos lehessen az ilyen találkozókon. Négy-öt olyan futballista is van, aki rengeteget tesz azért, hogy a csapat döntőt játszhasson, majd azt a lelátóról kell végignéznie.”

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
14 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
15 órája

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
17 órája

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
18 órája

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01
Ezek is érdekelhetik