Kép: nem egy, nem kettő, három! Így „örült” a Man. City játékosa!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.02. 14:41
Különös módját választotta gólja megünneplésének Leroy Sané, a Manchester City labdarúgócsapatának német válogatott támadója, miután a 30. percben egyenlített a Huddersfield Town ellen az angol FA-kupa nyolcaddöntőjének megismételt mérkőzésén. A 21 esztendős futballista – miközben futott vissza a labdával a középkezdéshez – indulatosan mutogatott Paul Tierney játékvezetőnek.

A Manchester City játékosa a beszámolók szerint három elmaradt tizenegyest kért számon a bírón, akit a korábbi kiváló játékvezető, az 55 esztendős Mark Halsey védelmébe vett.

Sané a gólja után már nem tudta tovább palástolni az indulatait (Fotó: The Sun)
Sané a gólja után már nem tudta tovább palástolni az indulatait (Fotó: The Sun)

„Sané szerencsés, amiért nem szankcionálták a megnyilvánulását. Totálisan tiszteletlen volt a bíróval. Paul fiatal és új játékvezetőnek számít a Premier League-ben, de ha egy tapasztaltabb kollégával szemben viselkedik így, nem úszta volna meg” – mondta Halsey a Sunnak.

Sanénak egyébként kár volt idegeskednie, mert a Manchester City így is 5–1-es győzelmet aratott másodosztályú riválisa felett – a második gólt ráadásul büntetőből szerezte.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23

Megható élőképpel rukkoltak elő a Crystal Palace szurkolói az FA-kupa döntőjén

Angol labdarúgás
2025.05.18. 10:52

A Palace történelmet író edzője szólt Guardiolának, hogy legközelebb ne ezt a taktikát válassza

Angol labdarúgás
2025.05.18. 09:44

Eze góljára nem jött válasz a Citytől, a Crystal Palace megnyerte az FA-kupát!

Angol labdarúgás
2025.05.17. 17:28

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49
Ezek is érdekelhetik