PL: a Soton ötszörös olasz bajnok exbarcást szerződtetett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 10:53
A Southampton a szezon végéig szóló szerződést kötött Martín Cáceresszel. A 29 éves uruguayi védő öt bajnoki címet nyert a Juventusszal, amelytől tavaly nyáron távozott, és azóta nem volt klubja.

Cáceres 2007-ben jött át Európába, nevelőklubjából, a Defensortól a Villarrealhoz szerződött. 2008-tól 2011-ig a Barcelona játékosa volt, igaz, a katalánoknál ez idő alatt csak 23 mérkőzésen lépett pályára.

A Barca, majd új klubja, a Sevilla is kölcsönadta a Juventusnak, amely 2012-ben szerződtette, és 2016 nyaráig alkalmazta.

A 2011-ben Copa América-győztes szélső a Barcelonával spanyol bajnok és BL-győztes lett, a Juventusszal sorozatban ötször nyerte meg a Serie A küzdelmeit.

Mivel nem volt élő szerződése, a Southampton a januári átigazolási időszak lejárta után is szerződtethette.

A Southamptonnál lesz ideje összeszokni a társakkal, Claude Puel csapata jövő szombaton játszik legközelebb, a Manchester United ellen a Wembleyben lép pályára a Ligakupa döntőjében – Cáceres, ha bevetik, rögtön gyarapíthatja trófeagyűjteményét.

Legfrissebb hírek

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
12 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23
Ezek is érdekelhetik