Leicester: „Véget ért az álmom” – Ranieri nyílt levélben búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.24. 19:08
null
Claudio Ranieri másfél évig ült a Leicester City kispadján (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Premier League-ben címvédő Leicester City vezetősége a várakozáson aluli szereplés miatt csütörtökön menesztette Claudio Ranieri menedzsert. Az olasz szakember pénteken nyílt levélben búcsúzott el a klubtól.

 

„Véget ért az álmom. Az előző szezon eufóriáját követően, amikor megnyertük a bajnokságot, csak arra vágytam, hogy a Leicesternél maradhassak, de erre a továbbiakban sajnos már nincs lehetőségem.

Csodálatos kalandot élhettem át, ami örökké bennem él majd. Szívből köszönök mindent a klubnak, és mindenkinek, aki részese volt annak, amit elértünk, de legfőképp a szurkolóknak vagyok hálás. Már az első nap a szívükbe zártak és megszerettek. Én is imádom őket.

Soha senki nem veheti el tőlünk, amit együtt elértünk. Remélem, minden nap mosolyogtok, amikor erre gondoltok, ahogy én is. Számomra a csodáról és a boldogságról szólt ez az időszak, amit soha nem felejtek el. Óriási öröm és megtiszteltetés volt veletek együtt bajnokká válni” – szól Ranieri közleménye.

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
18 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
21 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik