Leicester: Ranieri „válságülése” Mahrezzel és Vardyval

Vágólapra másolva!
2017.02.10. 13:42
Claudio Ranieri, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City menedzsere csapata gyenge formája miatt külön leült Rijad Mahrezzel és Jamie Vardyval, a „rókák” két kulcsjátékosával.

A Leicester City óriási meglepetésre megnyerte a Premier League 2015–2016-os kiírását, ám a jelenlegi, 2016–2017-es idényben a címvédő a 24. forduló után mindössze a 16. helyen található – mindössze két ponttal megelőzve a sereghajtó Sunderlandet.

Claudio Ranieri, a „rókák” menedzsere is értetlenül áll a gárda rossz formája előtt, mindenesetre az együttes két kulcsjátékosát, Rijad Mahrezt és Jamie Vardyt privát találkozóra hívta, hogy kiderítse, mi lehet a probléma.

„Ebben a szezonban túl kevés gólt szerzünk – indokolta meg döntését Ranieri. – Nem vagyok csalódott, igazából hasonló idényre számítottam. Persze azért azok után, hogy tavaly megnyertük a bajnokságot, azt nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Beszéltem Mahrezzel és Vardyval, hogy kiderítsem, miért találunk be kevesebbszer, de igazából nem tudok mit mondani.”

„Azért hívtam épp őket találkozóra, mert szoros köztük a kötelék. Tudom, hogy az előző évadban ők ketten hányszor voltak eredményesek és hány gólpasszt osztottak ki, a jelenlegi kiírásban viszont ezek nincsenek meg, ez a gond. Rijadnak azt mondtam, »Gyere vissza! Térj vissza!« Megpróbálja. Pozitív és boldog, jól érzi magát, aminek én is örülök.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ

FEBRUÁR 11., SZOMBAT

13.30: Arsenal–Hull City (Tv: Spíler Tv)
16.00: Manchester United–Watford (Tv: Spíler Tv)
16.00: Middlesbrough–Everton
16.00: Stoke City–Crystal Palace
16.00: Sunderland–Southampton
16.00: West Ham United–West Bromwich Albion
18.30: Liverpool–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler Tv)

FEBRUÁR 12., VASÁRNAP
14.30: Burnley–Chelsea (Tv: Spíler Tv)
17.00: Swansea City–Leicester City (Tv: Spíler Tv)

FEBRUÁR 13., HÉTFŐ
21.00: AFC Bournemouth–Manchester City (Tv: Spíler Tv)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Chelsea 24 19 2 3 51–17 +34 59
2. Tottenham 24 14 8 2 46–16 +30 50
3. Manchester City 24 15 4 5 49–29 +20 49
4. Arsenal 24 14 5 5 52–28 +24 47
5. Liverpool 24 13 7 4 52–30 +22 46
6. Manchester United 24 12 9 3 36–21 +15 45
7. Everton 24 11 7 6 40–27 +13 40
8. West Bromwich Albion 24 10 6 8 32–29 +3 36
9. West Ham 24 9 4 11 32–41 –9 31
10. Watford 24 8 6 10 29–40 –11 30
11. Stoke City 24 7 8 9 29–36 –7 29
12. Burnley 24 9 2 13 26–35 –9 29
13. Southampton 24 7 6 11 24–31 –7 27
14. Bournemouth 24 7 5 12 35–47 –12 26
15. Middlesbrough 24 4 9 11 19–27 –8 21
16. Leicester City 24 5 6 13 24–41 –17 21
17. Swansea 24 6 3 15 29–54 –25 21
18. Hull City 24 5 5 14 22–47 –25 20
19. Crystal Palace 24 5 4 15 32–45 –13 19
20. Sunderland 24 5 4 15 24–42 –18 19

 

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
5 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
17 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
20 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik