Leicester City: eddig tűrték a vergődést, kirúgták Ranierit!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.23. 21:04
null
Ennyit ért a bajnoki cím? – tűnődhet Claudio Ranieri (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City menesztette Claudio Ranieri menedzsert.

 

A Leicester City hivatalos közleményben tudatta, hogy a klub vezetősége menesztette Claudio Ranierit.

„Claudio változást, minőséget hozott a Leicester életébe, az egyesület átalakult, már más felfogás uralkodik itt, ráadásul globális szinten rengeteget fejlődött. Sosem volt elvárása a vezetőségnek, hogy a gárda hőstettet hajtson végre, csodát érjen el, a célkitűzés az élvonalban való bennmaradás volt. Ám most úgy érezzük, hogy eme cél eléréséhez változásokra van szükség.”

„Rendkívül nehéz döntés volt, ám kötelességünk, hogy a klub hosszú távú érdekeit tartsuk szem előtt” – mondta el Aiyawatt Srivaddhanaprabha, a klub alelnöke.

Mint ismert, a „rókák” minden idők talán legnagyobb futballcsodáját hajtották végre azzal, hogy megnyerték a Premier League 2015–2016-os kiírását, ám a jelenlegi szezonban csak vergődnek – 25 fordulót követően mindössze a tabella 17. helyén állnak, egypontnyira a kiesőzónától.

A Leicester még talpon van a Bajnokok Ligájában is, ám a folytatásban nehéz feladat vár rá, a nyolcaddöntő első mérkőzésén ugyanis 2–1-re kikapott a Sevillától.

Ranieri utódja egyelőre nem ismert – a gárdát az új menedzser kinevezéséig az eddigi másodedző, Craig Shakespeare, valamint az eddig segédedzőként tevékenykedő Mike Stowell irányítja.

SZAVAZÁS

A PL-címvédő Leicester City menesztette a klubbal bajnoki címet szerző menedzsert, Claudio Ranierit. Ön szerint jó döntést hoztak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
5 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
16 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
20 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik