PL: a lista, amelyen Mourinho és Wenger a vert mezőnyben

20. Bob Bradley (amerikai, 1976–1980) – Swansea City
New Jerseyben született, a hagyományos amerikai sportok helyett a focit választotta. Játékoskarrierje csatárként a középiskolára, majd az egyetemre korlátozódott, utóbbin házi gólkirály lett, mielőtt 22 évesen az ohiói egyetemen edző lett.

19. José Mourinho (portugál, 1980–1987) – Manchester United
Apja futballista volt, majd edző lett, és fiából is futballistát akart faragni. A Rio Ave trénereként az élvonalban lehetőséget adott a tinédzser Josénak, aki azonban túl lassú és túl gyenge volt. A középső középpályás 1982-ben a másodosztályú Belenenseshez, egy évvel később a Sesimbrához került, majd 1987-ben edzői ambícióit űzve felhagyott a játékkal.

18. Tony Pulis (walesi, 1975–1992) – West Bromwich Albion
Védőként angol alacsonyabb osztályokban tengette éveit, négy klub között vándorolt, sőt az 1980-as évek elején Hongkongban is légióskodott. Pályafutása során nagy hangsúlyt fektetett az edzői szakma minél sokrétűbb megismerésére.

17. Sean Dyche (angol, 1989–2007) – Burnley
Védő volt, aki sohasem jutott el az élvonalig Angliában, de a Chesterfielddel a harmad-, a Bristol Cityvel, a Millwall-lal és a Northampton Townnal a másodosztályba jutott fel. Összesen 459 bajnokin játszott a második, harmadik és negyedik vonalban.

16. Walter Mazzarri (olasz, 1981–1995) – Watford
Középpályás volt, és már játékoskorában is úgy vándorolt, mint edzőként. A Fiorentina neveltjeként 11 csapatban játszott (a firenzeieknél bajnokin nem jutott szóhoz), és a legtöbb időt, négy évet az Empolinál töltötte, tagja volt a klub első, Serie A-ba jutó csapatának.

15. Arsene Wenger (francia, 1969–1981) – Arsenal
Középpályásként főleg amatőr szinten játszott, de a Racing Strasbourgnál 11 élvonalbeli meccsen is szóhoz jutott. Az 1979-es bajnoki ünnepségről lemaradt, mert az ificsapat trénereként volt elfoglaltsága. Edzői elsősorban taktikai rátermettségét szerették benne, amolyan másodedző volt a pályán, aki szervezte a játékot és gazdája volt a csapatnak.

14. Eddie Howe (angol, 1994–2007) – Bournemouth
A védő karrierje 273 bajnokijából kettő kivételével mindet az akkor még alacsonyabb osztályban szereplő Bournemouthban játszotta. Az U21-es válogatott futballistát sérülések tartották távol a Premier League-től (két szezonja is az első meccsén ért véget), a Portsmouthtól pedig a szurkolók által összegyűjtött pénzből vásárolták vissza. Sokkal több volt a karrierjében.

13. Jürgen Klopp (német, 1987–2001) – Liverpool
Huszonhárom éves koráig amatőr szinten focizott, majd 1990 tavaszán a Rot-Weiss Frankfurt tagjaként a másodosztályért vívott osztályozón felhívta magára a feljutó Mainz vezetőinek figyelmét. Szerződtették, profi lett, 2001-ig 337 meccsen játszott csatárként, majd védőként a Bundesliga 2-ben. Meccsek és szerzett gólok számában is klubrekorderként fejezte be 2001-ben, mielőtt hét évre a csapat edzője lett.

AZ ÖT LEGSZEBB GÓLJA

12. David Moyes (skót, 1980–1999) – Sunderland
Izlandon kezdte, a Celticnél lett profi, skót bajnok volt, majd alacsonyabb angol osztályokban szerepelt középhátvédként. Több mint 550 bajnokin szerepelt összesen, játékoskarrierje utolsó bő tíz évében már gyerekcsapatokat edzett.

11. Sam Allardyce (angol, 1971–1992) – Crystal Palace
Kis amerikai (Tampa Bay) és írországi kitérő mellett karrierje nagy részét Angliában töltötte, s akárcsak edzőként, játékosként is a Boltonnál volt a legtöbbet. A Wanderersnél eltöltött első tíz éve alatt élvonalbeli játékos is lett a jól helyezkedő, jól fejelő, az ellenfél játékát mindig kiválóan olvasó Allardyce-ból.

10. Claudio Ranieri (olasz, 1973–1986) – Leicester City
Csatárként kezdte, majd védőként folytatta. A Románál lett felnőttjátékos, de mindössze hat meccs után a Catanzaróhoz szerződött, amelynek védelme oszlopaként a Serie A-ba jutott. A feljutást megismételte a Cataniánál és a Palermónál is.

9. Mike Phelan (angol, 1979–1995) – Hull City
Jobb oldali védőként és középpályásként majdnem ötszáz bajnokit játszott Angliában, az élvonalban a Norwich csapatkapitánya volt (később a klub ki is tüntette), majd korábbi védőtársát, Steve Bruce-t követte a Manchester Unitedhoz, amelynél több mint száz bajnokin lépett pályára 1989 és 1994 között. Egyszer szerepelt a válogatottban, 1993-ban bajnok lett a Uniteddal, 1994-ben viszont túl kevésszer jutott szóhoz, így hivatalosan nem kapott érmet.

8. Claude Puel (francia, 1979–1996) – Southampton
A játékot rendkívül jól szervező védekező középpályás 16 évesen került a Monacóhoz, amelynél egész karrierjét töltötte. Több mint 600 meccset játszott a hercegségbelieknél, akikkel két bajnoki címet és három Francia Kupát nyert, majd csatlakozott az edzői stábhoz. Egyszer volt francia válogatott, nem hivatalos mérkőzésen.

7. Mauricio Pochettino (argentin, 1989–2006) – Tottenham Hotpsur
A középhátvéd a Newell's Old Boystól indult, európai karrierjét két, Espanyolnál töltött időszak foglalta keretbe, míg a kettő között a PSG-nél és a Bordeaux-nál futballozott. A kőkemény, határozott védő kétszer nyert Király-kupát, valamint 20-szoros argentin válogatottként az 1999-es Copa Américán és a 2002-es vb-n is szerepelt.

6. Aitor Karanka (spanyol, 1992–2006) – Middlesbrough

Több mint száz meccset játszott a Real Madridban, amelynek védőjeként 1998-ban, 2000-ben és 2002-ben is Bajnokok Ligáját nyert. Ha csak a trófeákat néznénk, a dobogón lenne a helye e listán, de nem számított alapembernek, inkább tartalék volt Fernando Hierro és Manolo Sanchís mögött. A Real előtt és után baszk lévén a Bilbaóban játszott, egyszer volt spanyol válogatott.

5. Slaven Bilic (horvát, 1988–2000) – West Ham United
A Hajduk Splitnél kezdte, ott is fejezte be, de Németországban és a Premier League-ben (West Ham, Everton) is légióskodott. 44-szeres válogatottként tagja volt az 1998-as vb-n bronzérmet szerző horvát nemzeti csapatnak.

BILIC GÓLJAI A WEST HAMBEN – MIND FEJJEL

4. Pep Guardiola (spanyol, 1990–2006) – Manchester City

Miközben Klopp 1990 és 2001 között a Mainzcal játszott a Bundesliga 2-ben, Guardiola a Barcelona védekező középpályásaként hat bajnoki címet és 1992-ben Bajnokok Ligáját nyert a katalán csapattal, amelynél már játékosként is a fiatal Xavi, Iniesta és Fabregas példaképe volt. 47-szeres válogatottként Olaszországban (ahol doppingügybe is keveredett, de felmentették), Katarban és Mexikóban is légióskodott visszavonulása előtt.

3. Mark Hughes (walesi, 1980–2002) – Stoke City

A Manchester Unitednél nevelkedő csatár karrierje első 18 évében a „vörös ördögök” mellett a Barcelonánál és a Bayern Münchennél is megfordult. Az 1990-es évek elején Éric Cantonával kiváló csatárkettőst alkottak az MU-nál, 1993-ban és 1994-ben is bajnokok lettek. A 72-szeres walesi válogatott előtte KEK-et is nyert a Uniteddal, majd a '90-es évek második felében, a Chelsea-nél is klasszis teljesítményt nyújtott.

TALÁN HUGHES LEGSZEBB GÓLJA (BÁR NEM KÖNNYŰ VÁLASZTANI): 1985, VB-SELEJTEZŐ SPANYOLORSZÁG ELLEN

2. Antonio Conte (olasz, 1985–2004) – Chelsea
Hússzoros olasz válogatott középpályás, tagja volt az 1994-ben világbajnoki, 2000-ben Európa-bajnoki ezüstérmes squadra azzurrának. A Leccében és a Juventusban játszott, utóbbival a Kupagyőztesek Európa-kupáján kívül minden trófeát megnyert. 1996-ban BL-győztes volt, de 1997-ben, 1998-ban és 2003-ban vesztesen távozott a BL-döntőről.

CONTE GÓLJA A 2000-ES EB-N TÖRÖKORSZÁG ELLEN

1. Ronald Koeman (holland, 1980–1997) – Everton
Az egyetlen Premier League-edző, aki játékosként válogatott szinten a csúcsig jutott, 1988-ban Európa-bajnok lett. A félelmetes bombáiról híres védő klubszinten mindhárom holland nagyágyúnál (Ajax, PSV, Feyenoord) megfordult, emellett a Barcelonával 1992-ben BEK-et nyert, a döntőben győztes gólt rúgott.

KOEMAN ELDÖNTI AZ 1992-ES BEK-DÖNTŐT