MU: Ez nekem új, a Premier League teljesen más – Ibra

Vágólapra másolva!
2016.12.12. 16:29
Zlatan Ibrahimovic, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United 35 éves sztárja már számos bajnoki címet begyűjtött négy ország hat különböző csapatával, mielőtt belekóstolt volna az angol futballba.

A svéd gólvágó először szerepel Premier League-csapatban karrierje során, miután Hollandiában (Ajax), Olaszországban (Juventus, Internazionale, AC Milan), Spanyolországban (Barcelona) és Franciaországban (PSG) már letette a névjegyét, és bajnoki címet ünnepelhetett.

A „vörös ördögök” vasárnap visszatértek a győzelmi ösvényre, hiszen 1–0–ra legyőzték hazai pályán a Tottenhamet, megszakítva ezzel hárommeccses nyeretlenségi sorozatukat. Ibrahimovic az MUTV-nek elmondta, a Premier League rég nem látott kihívást jelent a számára:

„Ez teljesen új nekem. Ahol játszottam, eddig mindig uraltuk a mérkőzést és a mezőnyt. Angliában ez teljesen másképp működik. Itt az a csapat nyer, amelyik kevesebbet hibázik.”

A Tottenham elleni 1–0–s győzelem Henrih Mhitarjan góljának köszönhető, aki három nappal azután talált be ismét, hogy az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában a Zorja Luhanszk vendégeként megszerezte az első gólját az MU színeiben.

Ibrahimovic boldog volt, hogy a szintén nyáron igazolt játékos kezdi bebizonyítani, miért hozták ide, azok után, hogy a szezon elején ritkán került be a csapatba. José Mourinho majdhogynem aláásta ezzel az örmény sztár fontosságát a keretben.

Ibra hozzátette: „Gyönyörű gólt szerzett Ukrajnában és vasárnap a Spurs ellen is. A posztján ő az egyik legjobb. Remélhetőleg a sérülése nem komoly. Nagyon fontos láncszeme a csapatnak, nem hiába vásárolták meg őt. Igazán boldog vagyok, hogy itt van.”

Mhitarjan egy Danny Rose-zal való ütközés során szenvedett bokasérülést a második félidő derekán, Mourinho elmondása szerint azonban két mérkőzésnél többet valószínűleg nem kell kihagynia.

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
17 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57
Ezek is érdekelhetik