Man. City: ettől féltek, Gündogan szezonjának vége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.16. 17:06
A Premier League-ben szereplő Manchester City hivatalos honlapján adta hírül, hogy Ilkay Gündogan elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a Watford elleni bajnoki mérkőzésen, ezért hónapokra kidőlt a sorból.

A manchesteri klub arról nem adott tájékoztatást, hogy Gündogan pontosan mikor térhet vissza, de az ilyen típusú sérülések esetében 6-9 hónap a felépülési idő, így a német válogatott középpályás ebben a szezonban szinte biztosan nem léphet már pályára.

Pep Guardiola pénteki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy Gündoganra műtét vár.

„Nagyon nehéz helyzet ez a számára, szomorú, hogy ez történt. Nagyon hiányzik majd” – búslakodott Guardiola.

A német válogatott futballista csapata szerda esti, Watford elleni összecsapásának (2–0) 44. percében sérült meg, a spanyol menedzsernek rögtön le is kellett cserélnie.

Gündogant üldözi a balszerencse, hisz pályafutása során nem ez az első súlyos sérülése – a nyáron 27 millió euróért vásárolt játékos 2015 májusában, még a Borussia Dortmund színeiben szintén térdsérülést szenvedett, ami miatt csak szeptemberben mutatkozhatott be a Manchester Cityben.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
14 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
15 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
21 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05
Ezek is érdekelhetik