Arsenal: tárgyalás megerősítve, holland válogatott középpályás érkezik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.12. 11:54
Peter Bosz, a holland Ajax labdarúgócsapatának vezetőedzője klubja hivatalos oldalának elárulta, hogy a csapat középpályása, Riechedly Bazoer a télen minden bizonnyal távozik – a hírek szerint az Arsenalnál folytatja pályafutását.

„Tartalmas megbeszélést folytattunk Bazoerral szombat délután. Megerősítette, hogy az átigazolása a végső szakaszban van – Marc Overmars sportigazgató ugyanerről számolt be. Várható új klubja miatt megengedtük neki, hogy kihagyja az edzéseket, így csak azok a játékosok készülnek velünk, akik a következő ellenfelünkre koncentrálnak. Kezet fogtunk egymással, szépen válunk el” – mondta Peter Bosz az Ajax hivatalos oldalának.Peter Bosz az Ajax hivatalos oldalának.

Habár a szakember nem árulta el, hogy melyik a játékossal kapcsolatban álló klub, lapértesülések szerint az Arsenal lehet a befutó a játékos kegyeiért folyó versenyfutásban, amelyben az „ágyúsokon” kívül a Barcelona, a Wolfsburg, a Chelsea és a Manchester City vesz részt.

Bazoer a PSV nevelése, csak 16 éves korától játszott az Ajax utánpótláscsapataiban. 2014-ben kapott profi szerződést, azóta az együttes alapemberévé nőtte ki magát. A hatszoros holland válogatott középpályás szerződése 2020-ig érvényes az Ajaxnál, értékét a transfermarkt.de 15 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
7 órája

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
10 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
12 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44
Ezek is érdekelhetik