MU: megfigyelőt küldtek az „új Ibrahimovic” feltérképezésére

Vágólapra másolva!
2016.11.07. 20:17
Angol lapértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Manchester United vezető megfigyelőjét, Marcel Boutot küldte el Kasper Dolberg feltérképezésére.

A 19. születésnapját októberben ünneplő dán támadót az a John Steen Olsen vitte az Ajaxhoz, aki Zlatan Ibrahimovicot, Viktor Fischert, Christan Eriksent és Michael Laudrupot is – Dolberget pedig éppen az „új Ibrahimovicként” szokták aposztrofálni.

A támadó a szezonban 20 mérkőzésen lépett pályára az amszterdamiak mezében, átlagosan mintegy 61 percet kapott (összesen 1218-at), ez alatt pedig nyolc gólnál és három gólpassznál jár.

A „vörös ördögök” szakembere a Celta Vigo elleni Európa-liga-mérkőzést tekintette meg a helyszínen, amelyen a hollandok 3–2-re nyertek – az első gólt éppen Dolberg szerezte.

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Fél évig sem tartott, kirúgta Heitingát az Ajax

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 17:00

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Victor Osimhen mesterhármasával nyert Amszterdamban a Galatasaray – Sallaival a soraiban

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Sallai Rolandék nagyot léphetnek a BL-továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 11:50

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.25. 20:27

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58
Ezek is érdekelhetik