Liverpool: egész szezonra kidőlt a válogatott támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.02. 13:56
A 2016–2017-es szezonban már nem léphet pályára Danny Ings, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool támadója.

Rájár a rúd a 24 esztendős Ingsre, 2015-ben ugyanis a Jürgen Klopp által tartott első edzésen térdszalagszakadást szenvedett, amelyből az idén tért vissza.

Az egyszeres angol válogatott Ings a Liverpool második számú csapatában játszott a visszatérése után, ám a Tottenham elleni Ligakupa-mérkőzésen ismét súlyos sérülést szenvedett. Mint a vizsgálatok kimutatták, a futballistának ezúttal is a térdszalagja szakadt el – igaz, most a másik –, s felépülése várhatóan hét-tíz hónapot vesz igénybe.

Ez azt jelenti, hogy Ings a 2016–2017-es szezonban már nem léphet pályára.

 

Legfrissebb hírek

Haaland döntött a Brentford otthonában, Rodri újra megsérült

Angol labdarúgás
1 órája

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
4 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
10 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
21 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
22 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:37

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:59

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:31
Ezek is érdekelhetik