Anglia: előkerültek a fotók az ittas Wayne Rooneyról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.16. 18:31
A múlt pénteki Anglia–Skócia (3–0) vb-selejtező után láttak napvilágot a pletykák, melyek szerint a találkozót követően Wayne Rooney többek között két hölgy társaságában mulatozott. Néhány rosszindulatú állítás szerint a Manchester United labdarúgója még házasságot is tört.

A brit The Sun most közölte azokat a fotókat, amelyek szerintük bizonyítják, hogy Rooney valóban ittas állapotban volt. Egy nevét elhallgató forrás szerint a játékos olyannyira beborozott, hogy már állni sem bírt nagyon, és éjjel egy óra körül hagyta ott a partit.

Anglia kedden Spanyolországgal játszott felkészülési mérkőzést, a 31 éves játékos nem volt a keretben.

Az MU sztárja később reagált a számára kellemetlen hírekre: „Nem volt méltó viselkedés olyasvalakitől, mint amilyen én vagyok – mondta Rooney. – Őszintén elnézést kértem Gareth Southgate-től, az angol labdarúgó-válogatott menedzserétől, valamint Dan Ashworthtől, a szövetség technikai igazgatójától.”

„Az angol nemzeti csapat minden egyes tagja felelős azért, hogy mindig megfelelően viselkedjen. – jelentette ki közleményében az FA. – Megvizsgáljuk a politikánkat a szabadidőt illetően válogatott kötelezettségek idejére.”

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

 

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
18 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
22 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik