Anglia: a mimózalelkű bíró 13 perc után lefújta a meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.01. 16:27
Nem mindennapi történet az angol hetedosztályú labdarúgó-bajnokságból: a Holmer Green–Edgware Town meccs 13 perc után véget ért, mert a játékvezető nem viselte el, hogy egy szurkoló folyamatosan kritizálta a döntéseit.

Az angol hetedosztályú labdarúgó-bajnokságban rendezett Holmer Green FC–Edgware Town FC mérkőzésen a beszámolók szerint a játékvezetőnek különös döntései voltak, így érthető, hogy a vendégszurkolóknak nem tetszett, amit láttak. Különösen azután, hogy a Holmer Green megszerezte a vezetést.

Ennek ellenére csupán egyvalaki elégedetlenkedett hangosabban, de ő sem káromkodott, egyszerűen csak megjegyzéseket tett.

Idézet az Edgware Town Twitter-oldaláról: „A mai találkozónk a Holmer Greennel 13 perc után félbeszakadt. A bíró különös ítéleteket hozott az első tíz percben. Egy szurkolónk, aki a lelátón ült, morogni kezdett a döntések miatt. Nem káromkodott, nem lépett fel támadóan, csak morgott. A játékvezető először vitatkozni kezdett vele, majd a 13. percben megállította a játékot. Odafutott a lelátóhoz, és kijelentette, hogy ha nem távolítják el a drukkert, akkor lefújja a meccset. Amikor megkérdezték, hogy miért akarja ezt, megismételte, hogy csak távolítsák el a szurkolót, vagy lefújja a meccset. Majd azzal a lendülettel véget is vetett a találkozónak, és az öltözőbe ment. Ekkor a szurkoló is elment…”

A Holmer Green képviselői elmondták, őket nem kérte meg a bíró, hogy küldjenek el bárkit is a lelátóról, ugyanakkor felajánlották, hogy amennyiben az egyik asszisztens átveszi a játékvezetői feladatkört, akkor tudnak biztosítani egy új asszisztenst. Csakhogy a mérkőzést már lefújták, így nem lehetett folytatni.

A találkozó további sorsát a liga dönti majd el.

Legfrissebb hírek

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Domborművet avattak Puhl Sándor emlékére Egerben

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 20:18

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

Népsport: hetvenéves lenne Puhl Sándor

Népsport
2025.07.14. 06:34

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10
Ezek is érdekelhetik