Premier League: Guardiola még tanulja az angol futballt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.26. 14:22
A Manchester City menedzsere, Josep Guardiola elmondta, időre van szüksége az eredmények eléréséhez, mert egyelőre csak ismerkedik az angol labdarúgással.

„Még csak tanulom a futballt ebben az országban. Meg kell ismernem a játékosaimat, és azt, hogyan reagálnak arra, amikor győzünk, és hogyan fogadják azt, ha ez nem sikerül. Időre van szükségem" – fejtette ki a katalán tréner, aki remekül kezdett a manchesteri csapat élén, amely sorozatban tíz mérkőzést nyert. A listavezető világoskékek lendülete azonban megtörni látszik, hiszen az utolsó öt erőpróbájukon képtelenek voltak diadalmaskodni. „Még csak tanulom a futballt ebben az országban. Meg kell ismernem a játékosaimat, és azt, hogyan reagálnak arra, amikor győzünk, és hogyan fogadják azt, ha ez nem sikerül. Időre van szükségem" – fejtette ki a katalán tréner, aki remekül kezdett a manchesteri csapat élén, amely sorozatban tíz mérkőzést nyert. A listavezető világoskékek lendülete azonban megtörni látszik, hiszen az utolsó öt erőpróbájukon képtelenek voltak diadalmaskodni.

„Az utóbbi pár meccsünk nagyon kemény volt. Ha az első 15–20 percben berúgjuk a helyzeteinket, és vezetünk 3–0-ra, akkor sokkal könnyebben tudtuk volna irányítani a játékot" – mondta Guardiola, aki kiemelte a Barcelona elleni mérkőzést, ahol csapata Claudio Bravo kiállítása miatt tíz emberrel küzdött.

„A Southampton elleni bajnokin én is hibáztam, de most jön a Manchester United, majd a West Bromwich, azután a Barcelonát fogadjuk a Bajnokok Ligájában. Fontos, hogy jól játsszunk az előttünk álló találkozókon" – tette hozzá Guardiola. Hangsúlyozta, hogy a tíz megnyert meccshez komoly energiákat kellett mozgósítaniuk, így érthető, ha fizikailag nincs mindig csúcsformában az együttese.

A Manchester City este 21 órától az Old Traffordon csap össze a városi rivális Uniteddal az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében.

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
1 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
14 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
16 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Kinevezte Graham Potter utódját a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik