PL: hamis papírokkal szereztek meg egy angol klubot?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.25. 12:10
null
Bajba kerülhet Gino Pozzo a Watford 2014-es átvétele miatt (Fotó: Action Images)
Az Angol Labdarúgó-liga (EFL) vizsgálatot indított az élvonalbeli bajnokságban szereplő Watford tulajdonosa, Gino Pozzo ellen.

 

Pozzo 2012-ben édesapjával (Giampaolo Pozzóval – a szerk.) karöltve vette meg az akkor még Championshipben szereplő Watfordot, ám két évvel később egyedüli tulajdonossá vált.

Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen és Pozzo a teljes irányítását átvehesse a klubnak, előbb bizonyítania kellett, hogy elegendő tőkével rendelkezik. Ezt egy, a HSBC-banktól származó levéllel meg is tette – ám mint a The Telegraph állítja, a dokumentum hamis.

A brit portál szerint a bank azon ága, amely a szóban forgó 2014-es levélen meg van jelölve, nem foglalkozik vállalati ügyfelekkel, holott Pozzo a Hornets Investment Limited nevű társaság révén birtokolja a Watfordot, és a dokumentumban is ez a szervezet szerepel.

Egy magát megnevezni nem kívánó forrás azt állítja, a HSBC-banknak sosem volt Hornets Investment Limited nevű ügyfele.

Az EFL már jelezte, azonnal fegyelmi vizsgálatot indított az ügyben. Pozzónak bizonyítania kell, hogy a klub 2014-es átvételekor elegendő tőkével rendelkezett ahhoz, hogy átvegye a Watfordot. Amennyiben bűnösnek találják az elnököt, óriási pénzbüntetést kell fizetnie, míg a Watfordtól pontokat is levonhatnak.

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
6 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
8 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
10 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik