FIFA: Infantino szerint Allardyce ügye aggodalomra ad okot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 12:32
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke aggodalmát fejezte ki a futballisták játékjogának harmadik féllel történő megosztása miatt, s szerinte a FIFA-nak új intézkedéseket kell bevezetnie, hogy kezelje a helyzetet.

A svájci sportvezető Sam Allardyce angol szövetségi kapitány korrupciós botránya kapcsán beszélt erről. A 61 éves edzőnek 67 nap után kellett távoznia a posztjáról szeptember végén, miután a Daily Telegraph című konzervatív brit napilap feltáró riportsorozatában bemutatta, hogy Allardyce az újság – magukat üzletembereknek kiadó – riportereinek tanácsokat adott egyebek mellett arról, miként kerülhetik meg az angol szövetség (FA) átigazolási szabályzatának azt a pontját, amely 2008 óta tiltja a játékosok „birtoklásának” megosztását harmadik, külső partnercéggel.67 nap után kellett távoznia a posztjáról szeptember végén, miután a Daily Telegraph című konzervatív brit napilap feltáró riportsorozatában bemutatta, hogy Allardyce az újság – magukat üzletembereknek kiadó – riportereinek tanácsokat adott egyebek mellett arról, miként kerülhetik meg az angol szövetség (FA) átigazolási szabályzatának azt a pontját, amely 2008 óta tiltja a játékosok „birtoklásának” megosztását harmadik, külső partnercéggel.

„Mindenekelőtt nagyon meglepődtem, aztán viszont elszomorodtam, mert ezek az ügyek nagyon sokat ártanak a labdarúgásnak” – nyilatkozta Infantino a brit médiának.

A Telegraph később arról is beszámolt, hogy nyolc, most is az angol Premier League-ben dolgozó menedzser Allardyce-hoz hasonlóan érintett az ilyen ügyekben.

„Ha azt halljuk, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa, az még inkább aggasztó, de még mielőtt ítélkezünk, meg kell várnunk az FA vizsgálatának eredményét” – mondta Infantino, s hozzátette: a FIFA nem engedheti meg, hogy a sportágat gazdasági érdekek és harmadik felekkel kötött megállapodások befolyásolják.

„Foglalkoznunk kell ezzel, s meg kell próbálnunk kiirtani ezt a sportágunkból” – jelentette ki a FIFA elnöke.

Legfrissebb hírek

Félresikerült kreatív döntés vagy nárcizmus? Gianni Infantino neve kétszer is felkerült a klub-vb trófeájára

Klub-vb
2025.06.09. 11:12

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik