MU: A bírói hibákra nincs befolyásunk. A sajátjainkra van – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.18. 16:44
null
Mourinho tíz éve nem veszített egymás után három tétmeccset (Fotó: Action Images)
Nyolc napon belül harmadik vereségét szenvedte el a Manchester United labdarúgócsapata, az MU a City elleni derbi és a Feyenoord elleni Európa-liga-csoportmérkőzés után a Watford elleni bajnokit is elveszítette. José Mourinhónak nem is tetszett, amit látott, bár a manchesteriek menedzsere megjegyezte, az első Watford-gólt (Étienne Capoue találata) szabálytalanság előzte meg. Mourinho 2006 augusztusa óta először veszített el egymás után három tétmeccset.

„Úgy gondolom, nem lehet min vitatkozni, egyértelmű eset volt. De nincs befolyásom a hasonló esetekre. A játékvezetői és asszisztensi hibákra nincs befolyásunk. A saját hibáinkra viszont van. Az első huszonöt-harminc percben nem játszottunk jól, és ezen például javíthatunk. A második félidőre nagyon feljavultunk, egyenlítettünk, és irányítottuk a meccset, de Gomes védett egy fenomenálisat. A szerencsére sincs befolyásunk. A saját egyéni és csapatjátékbeli hibáinkra van – a második góljuk például egyértelmű hiba volt, hiszen tudjuk, hogyan kellene elbánni hasonló helyzetekben a szélső hátvéddel, és azt is tudjuk, hogy nem szabad engednünk a tizenhatoson belül egy az egyezni" – értékelt Mourinho.

„A szerencse majd mellénk áll, amikor úgy gondolja, elérkezett a megfelelő pillanat. Az egyéni és csapatteljesítményen azonban javítanunk kell” – tette hozzá.

A Watford szakvezetője, Walter Mazzarri nem kívánta kommentálni a csapata első gólját megelőző jelenetet, csak annyit mondott, hogy ő is átélt már néhány rossz döntést, szenvedő alanyként.

„Fontos három pontot szereztünk, ez önbizalommal töltheti el a játékosokat. Jól futballoztunk, de aztán kaptunk egy gólt, és leálltunk, mintha megriadtunk volna. Aztán megléptük a szükséges változtatásokat, és ismét rátaláltunk a helyes útra. De ezen mindenképpen dolgoznunk kell. A fejlődés így is látható, játékban nagyon sokat léptünk előre” – idézte az olasz tréner szavait a BBC.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ

Watford–Manchester United 3–1(Capoue 34., Zúniga 83., Deeney 95. – 11-esből, ill. Rashford 62.)

Legfrissebb hírek

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
11 órája

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
20 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:10

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46
Ezek is érdekelhetik