Man. City: De Bruyne a Barca elleni rangadón már játszhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 09:56
Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere reméli, hogy Kevin De Bruyne, csapata egyik legjobb labdarúgója két és fél-három héten belül visszatérhet a pályára, mert – mint mondta – sérülése nem súlyos.

A szigetországi lapok hétfőn arról írtak, hogy a belga irányító legalább négy hétig nem játszhat, miután szombaton, a Swansea ellen 3–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen combizomsérülést szenvedett. a belga irányító legalább négy hétig nem játszhat, miután szombaton, a Swansea ellen 3–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen combizomsérülést szenvedett.

A spanyol tréner a Celtic elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt beszélt glasgow-i sajtótájékoztatóján játékosa állapotáról, s az elmondottak alapján De Bruyne már a rendelkezésére áll a Barcelonával szembeni, idegenbeli csoportrangadón, október 19-én.

A Manchester City hat forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Premier League-et. A Bajnokok Ligájában első meccsén 4–0-ra győzött a Borussia Mönchengladbach ellen.

Legfrissebb hírek

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
5 perce

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
9 órája

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
11 órája

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
12 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
21 órája

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:17
Ezek is érdekelhetik