Man. City: „Azzal a Bayernnel a nagyapám is bajnok lett volna”

Vágólapra másolva!
2016.09.20. 21:37
null
Pep Guardiolát nem mindenki tartja csodaedzőnek (Fotó: Reuters)
Tovább tart a szócsata a Manchester City labdarúgócsapatát irányító Pep Guardiola és a manchesteriek mellőzött középpályását, Yaya Tourét képviselő Dmitrij Szeluk között.


Mint ismert, Dmitrij Szeluk felrótta Pep Guardiolának Yaya Touré mellőzését, a City menedzsere pedig erre azt mondta, hogy addig nem teszi be a csapatba az elefántcsontparti játékost, amíg annak menedzsere nem kér elnézést tőle.

Nem úgy tűnik azonban, hogy az orosz játékosügynök bocsánatot kérne Guardiolától, inkább leszólta őt.

„Pep sikeres volt a Barcelonánál és a Bayern Münchennél is, de nézzünk egy kicsit a sikerek mögé – nyilatkozta Szeluk a Mirrornak. – A Barcát, amelyet átvett, az elődje Frank Rijkaard építette fel, és szerencsés volt, hogy Lionel Messi a csapatában játszott. Messi vitte a csúcsra a Barcát, nem Pep. Luis Enrique is megmutatta, hogy a Barca sikerei nem Guardiolának voltak köszönhetők.

Ugyanez volt a helyzet Münchenben is. A Bayern triplázott, mielőtt Guardiola átvette az irányítását. Adott volt egy remek csapat, és egy szintén nagyszerűen működő vezérkar. Egyszerűen nem bukhatott. Azzal a csapattal a nagyapám is bajnokságot nyert volna. Carlo Ancelotti a csúcson tartja a Bayernt, azzal a különbséggel, hogy vele szerintem a Bajnokok Ligáját is megnyerik a bajorok. Nagyon sokan örültek a Bayernnél, amikor Guardiola elment, nem volt népszerű.”

Szeluk nemcsak Guardiola edzői nagyságát vonta kétségbe, de gyakorlatilag gyávának is nevezte a katalán szakembert, aki szerinte rendre eltávolítja az erős jellemű játékosokat a csapataiból. A Torinóhoz „száműzött” Joe Hartot is példaként hozta fel a menedzser.

„Pep nem szereti a karakteres játékosokat, csak az olyan labdarúgókat, akik félnek tőle és azt teszik, amit mond nekik. A Cityhez érkezve az első dolga volt, hogy kipécézte magának Yayát és Hartot, kettőt a klub legnagyobb játékosai közül. Hart az angol válogatott kapusa, Yayát pedig négyszer választották meg Afrika legjobb labdarúgójának. Mindkettejüknek szavuk van az öltözőben, és Guardiola ezt nem szereti. Ha elmész valakinek a házába, tisztelned kell az otthoniakat, nem pedig megkérni őket, hogy menjenek el. Ugyanezt csinálta a Barcelonánál is. Elűzte Samuel Eto'ót, majd Zlatan Ibrahimovicot eladta az árának a töredékéért.”

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
4 órája

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
22 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik