Man. City: Azért hagytam ott a Barcát, mert... – Bravo

Vágólapra másolva!
2016.09.20. 09:10
null
Claudio Bravo (balra) nem akart asszisztálni a barcelonai őrségváltáshoz (Fotó: AFP)
A Manchester City kapusa, Claudio Bravo cáfolja, hogy rossz viszonyban lett volna Marc-André ter Stegennel, viszont megerősítette azt a korábbi feltételezést, miszerint a kispadozás elől „menekült” el a PL listavezetőjéhez.

 

„Nem én lettem a Barca első számú kapusa, hanem Ter Stegen, így a klub hiába akarta meghosszabbítani a szerződésemet, megértettem velük, hogy nem áll szándékomban kispadozni. Az nem az én világom – indokolta a váltást az érintett, aki cáfolta, hogy posztriválisával rossz viszonyban lett volna. – Amik megjelentek rólunk a sajtóban, hogy rossz volt a viszonyunk és a végén már fagyos volt körülöttünk a levegő, abból semmi sem igaz. Sohasem volt problémánk egymással, sőt, kifejezetten jól össze tudtunk dolgozni.”

A 33 éves Claudio Bravo és a 24 éves Ter Stegen 2014 nyarán igazolt a katalánokhoz. A Barcelona irányítását akkor átvevő Luis Enrique választása elsőre a nyolcéves spanyolországi tapasztalattal rendelkező chileire esett. Legalábbis ami a bajnokságot illeti, mert a BL-ben és a honi kupában Ter Stegennel kezdett. Idén nyáron viszont váltottak, és Ter Stegen megkapta a bajnokikat is.

Claudio Bravót arról tájékoztatta Luis Enrique, hogy amennyiben a német egészséges, akkor ő csak a padra ülhet. A chilei így távozott a nyáron: 18 millió euróért került a Manchester Cityhez, amelynél négy évre írt alá. Pep Guardiola azonnal első számú kapusként számított rá, Joe Hart, az angol válogatott első számú kapusa pedig mehetett torinói kölcsönjátékra. Claudio Bravo már három győztes tétmeccsen – egy BL és két bajnoki – van túl új klubjában.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik