Anglia: „Csak evés, alvás, nem pedig csajozás!” – Raiola kiosztotta Balotellit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.19. 16:06
null
Mino Raiola most már szigorúbb lenne Mario Balotellivel (Forrás: Daily Mail)
Mino Raiola, Mario Balotelli ügynöke őszintén beszélt az angol Daily Mailnek a játékossal való kapcsolatáról, a saját és a támadó hibáiról, a liverpooli helyzetről és a nizzai lehetőségről.

 

Mario Balotelli idén nyáron hagyta el a Liverpoolt a francia élvonalban szereplő Nice kedvéért, amelyben már az első mérkőzésén duplázott, csapata pedig 11 ponttal jelenleg a második helyen áll a Ligue 1-ben. Ügynöke, Mino Raiola szerint a francia bajnokság remek lehetőség arra, hogy Balotelli újra Angliába kerüljön.

„Olaszország nem a legjobb hely számára, mert csak a figyelem középpontjában lenne. Franciaországnak szüksége van rá, csakúgy, mint korábban Zlatan Ibrahimovicra. Remek bajnokságban bizonyíthat, és úgy vélem, ha a Nice-nél stabil kezdő lesz és gólokat szerez, akkor visszatérhet a Premier League-be. Mit tesz egy vérbeli menedzser? Nem hazardíroz egy 100 milliós játékos leigazolásával, ha ingyen meg tud szerezni egy Balotellit, aki kétségkívül világklasszis tehetség” – mondta Mino Raiola.

Az olasz menedzsernek azonban rossz emlékei is vannak azokról az angliai évekről, amelyeket Balotelli a Manchester Citynél és Liverpoolnál töltött.

„A legnagyobb hibám, hogy hagytam, elhagyja a Manchester Cityt. Boldogtalan volt, nekem pedig meg kellett volna kérdeznem, hogy érzi magát. Nem szereted a munkád? Nőj fel, és küzdj meg a problémáiddal! Szigorúbbnak kellett volna lennem, de túl elnéző voltam. Mario is hibázott. Állandóan a szerelmet kereste ahelyett, hogy önzőbb lett volna. Semmi mást nem lett volna szabad csinálnia, mint ennie, aludnia, sz...nia és futballoznia. A foci kellett volna, hogy az első legyen, nem pedig a nők, a menyasszony- és feleségjelöltek. Élsportolóként áldozatokat kell hoznod, és 11-12 év után, amikor befejezed a pályafutásodat, akkor alakíthatod úgy az életed, ahogy szeretnéd. Ott van Pavel Nedved. Az első játékosaim egyike volt, aki arra összpontosított, hogy sikeres legyen, de egyszerre volt remek családapa is” – beszélt őszintén a hibákról az olasz menedzser.

„Mariónak nem volt esélye Liverpoolban, Jürgen Klopp egyáltalán nem adott neki lehetőséget. Klopp úgy viselkedett vele, mint egy darab sza...al, gyakorlatilag kitaszította Mariót a csapatból. Nem úgy bánt vele, ahogy emberekkel szokás. Mario azt mondta, hogy hibázott, amikor a Liverpoolhoz igazolt, én viszont nem bántam meg. Bár most már nem vagyok annyira biztos benne, hogy Brendan Rodgers valóban akarta őt” – tette hozzá Mino Raiola.

Legfrissebb hírek

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

„Gyógyulj meg, apu!" – megműtötték David Beckhamet

Angol labdarúgás
2025.06.27. 14:35

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08
Ezek is érdekelhetik