PL: homofób tweetjei miatt eltilthatják a Pool elleni meccs hősét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 20:52
null
Andre Gray (középen) nagy bajba kerülhet korábbi bejegyzései miatt (Fotó: Action Images)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) eljárást indított a Burnley játékosa, Andre Gray ellen az angol támadó 2012. január 9. és március 11. között tett, homofóbnak minősített tweetjei miatt.

Gray góllal járult hozzá a Liverpool legyőzéséhez a Premier League előző fordulójában, most mégsem emiatt, hanem korábbi homofób tweetjei miatt került az újságok címoldalára.

Az FA közleménye szerint Gray 2012-ben tett megjegyzései sértőek és nem megfelelőek voltak, valamint ellentétben állnak az FA a játék jó hírével kapcsolatos szabályával. Mindemellett súlyosbító tényezőnek veszik a szexuális irányultság, a nemi és a faji hovatartozásnak a megkérdőjelezését és megsértését.

„Szeretnék őszintén bocsánatot kérni mindazoktól, akiket megbántottam a bejegyzéseimmel. Akkoriban teljesen más ember voltam, más korszakomat éltem. Biztosíthatok mindenkit afelől, hogy egyáltalán nem vagyok homofób, még egyszer elnézést kérek mindenkitől” – mondta Gray a történtekkel kapcsolatban.

Az előzetes hírek szerint Grayre eltiltás vár, amennyiben bebizonyosodik bűnössége. A játékosnak – aki azóta eltávolította a bejegyzéseket – augusztus 31. 18.00 óráig van lehetősége reagálni a vádakra a szövetség felé.

Gray bejegyzései

„Csak én látom így, vagy tényleg mindenhol ott vannak a b...zik? #Burn #Die #MakesMeSick”
„Csak én látom így, vagy tényleg mindenhol ott vannak a b...zik? #Burn #Die #MakesMeSick”
„Hölgyeim, ne öltöztessétek a fiaitokat magassarkúba és kisminkelve, mintha lányok lennének. Azt akarjátok, hogy úgy végezzék, mint #PeteBurns?”
„Hölgyeim, ne öltöztessétek a fiaitokat magassarkúba és kisminkelve, mintha lányok lennének. Azt akarjátok, hogy úgy végezzék, mint #PeteBurns?”
„A fekete nők lábai mindig olyan szárazok és kérgesek, mint a férfiakéi. Sohasem hallottatok hidratálásról #cocobutter”
„A fekete nők lábai mindig olyan szárazok és kérgesek, mint a férfiakéi. Sohasem hallottatok hidratálásról #cocobutter”
„A fekete nők olyanok vörös rúzzsal az ajkukon, mintha odaégetnénk a lekvárral megkent pirítóst #leaaaaveityeahhhhh”
„A fekete nők olyanok vörös rúzzsal az ajkukon, mintha odaégetnénk a lekvárral megkent pirítóst #leaaaaveityeahhhhh”
„Jess Ennis angol atléta egy szexi apró ri.anc”
„Jess Ennis angol atléta egy szexi apró ri.anc”
„Nyugodj békében Whitney Houston, legenda vagy, de nem lepődtem meg a halálodon, nem értem miért tett így bárki is... Egyébként is csak egy drogos volt #justsayin” (Fotók: dailymail.co.uk)
„Nyugodj békében Whitney Houston, legenda vagy, de nem lepődtem meg a halálodon, nem értem miért tett így bárki is... Egyébként is csak egy drogos volt #justsayin” (Fotók: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
5 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
8 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
9 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik