PL: az erős kezdés ellenére szűken nyert a Manchester City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.28. 18:57
null
Raheem Sterling kettőt vállalt a WHU ellen, a másodikat a hosszabbítás perceire tartogatta (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) harmadik fordulójában a Manchester City erősen kezdett a West Ham United ellen, ám hiába játszott végig meggyőző mezőnyfölényben, sikerét csak az utolsó pillanatokban biztosította be. A City három fordulót követően is hibátlan, és jobb gólkülönbségének köszönhetően az élen áll.

 

Sergio Agüero, a City támadója a hajrában helycsinálás közben lekönyökölte a vendégek védőjét, Winston Reidet, aki nem is tudta folytatni a játékot. A játékvezető nem büntette meg az argentint, akit ettől függetlenül eltilthatnak. A játékvezető, Andre Marriner nem észlelt szabálytalanságot az esetnél, a történtek viszont a szövetség fegyelmi bizottsága elé kerülhetnek.

A Premier League-ben kéthetes szünet jön a válogatottak miatt, a City legközelebb szeptember 10-én játszik bajnokit, a városi rivális United vendégeként. Agüero hiányzása érzékenyen érintheti Pep Guardiola csapatát: az argentin a Sunderland ellen egy, a Stoke City ellen kétszer volt eredményes, és a WHU ellen is erőteljesen futballozott. A hajrában túl erőteljesen...

Pep Guardiola a Caballero – Zabaleta, Stones, Otamendi, Clichy – De Bruyne, Fernandinho, David Silva – Sterling, Agüero, Nolito tizenegynek szavazott bizalmat, amely aztán nem sokat vacakolt: 18 perc alatt szinte lerendezte a WHU-t.

A 9. percben a meggyőző kezdést lezárandó Raheem Sterling juttatta vezetéshez a házigazdákat (1–0), majd a 18. percben Fernandinho egy szabadrúgásból beívelt labdát fejelt a vendégek kapujába (2–0).

Támadásban maradt a City, de csak helyzetig jutott. A fordulást követően Nolito már a kapuba is betalált, ám lesről, így maradt a közte kettő. Annyira érett, a levegőben lógott a harmadik City-találat, hogy törvényszerű volt, a sok kimaradt lehetőség után szépít az ellenfél – és lőn, az 58. percben Michail Antonio fejjelt talált be (2–1).

A vendégek gólja nem változtatott semmit a játék képén: a City kézben tartotta az irányítást, helyzeteket dolgozott, majd hagyott ki. Nagyobb baj azonban ebből nem lett, mert a védekezésre kényszerített WHU erejéből támadásokra, így az egyenlítésre már nem futotta. A hosszabbításban aztán csak megszületett a City győzelmét bebiztosító, amúgy teljesen megérdemelt találat, a 93. percben ismét Sterling volt eredményes (3–1). A támadó végigjátszotta az első két bajnokit is, de akkor nem vette be a kaput.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ

Manchester City–West Ham United 3–1 (Sterling 7., 93., Fernandinho 18., ill. Michail Antonio 58.)
KORÁBBAN

West Bromwich Albion–Middlesbrough 0–0
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Hull City–Manchester United 0–1 (Rashford 92.)
Chelsea–Burnley 3–0 (E. Hazard 9., Willian 41., Moses 89.)
Crystal Palace–Bournemouth 1–1 (Dann 94., ill. J. King 11.)
Everton–Stoke City 1–0 (Given 51. – öngól)
Leicester City–Swansea City 2–1 (Vardy 32., Morgan 52., ill. Fer 81.)
Southampton–Sunderland 1–1 (J. Rodriguez 86., ill. Defoe 80. – 11-esből)
Watford–Arsenal 1–3 (Pereyra 57., ill. Cazorla 9. – 11-esből, A. Sánchez 40., Özil 45+1.)
Tottenham Hotspur–Liverpool 1–1 (D. Rose 72., ill. Milner 43. – 11-esből)

 


AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 3 3 9–3 +6 9
2. Chelsea 3 3 7–2 +5 9
3. Manchester United 3 3 6–1 +5 9
4. Everton 3 2 1 4–2 +2 7
5. Hull City 3 2 1 4–2 +2 6
6. Tottenham 3 1 2 3–2 +1 5
6. Middlesbrough 3 1 2 3–2 +1 5
8. Arsenal 3 1 1 1 6–5 +1 4
9. Leicester City 3 1 1 1 3–3 0 4
10. West Bromwich Albion 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Liverpool 3 1 1 1 5–6 –1 4
12. West Ham 3 1 2 3–5 –2 3
13. Swansea 3 1 2 2–4 –2 3
13. Burnley 3 1 2 2–4 –2 3
15. Southampton 3 2 1 2–4 –2 2
16. Sunderland 3 1 2 3–5 –2 1
17. Crystal Palace 3 1 2 1–3 –2 1
18. Watford 3 1 2 3–6 –3 1
19. Bournemouth 3 1 2 2–5 –3 1
20. Stoke City 3 1 2 2–6 –4 1
Legfrissebb hírek

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
4 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
15 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
15 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
22 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik