MU: Ibra szerint ő a tökéletes partner egy csatár számára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.03. 17:43
Zlatan Ibrahimovic tökéletes partnerként tekint Wayne Rooneyra az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester United csapatánál.

A két játékos múlt hétvégén Göteborgban a Galatasaray ellen 5–2-re megnyert felkészülési mérkőzésen már szerepelt együtt.

„Már több éve úgy látom, hogy Wayne Rooney tökéletes partner a pályán egy csatár számára. Nem csak önmagáért dolgozik, hanem az egész csapatért” – nyilatkozta a klub saját tévécsatornájának Ibrahimovic, aki június végén szerződött Manchesterbe.

Közben továbbra is bizonytalan, hogy a csapat új menedzsere, José Mourinho pontosan milyen szerepet szán Rooneynak. A korábbi vezetőedző, Louis van Gaal a középpályán játszatta.

„A vezetőedző elképzelésein múlik minden, de ezzel kapcsolatban nem látok semmi problémát, csak a siker számít” – tette hozzá Ibrahimovic.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
22 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
23 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40
Ezek is érdekelhetik