Man. City: német válogatott támadó érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.02. 11:20
null
Leroy Sané öt évre írt alá a Manchester Cityhez (Fotó: mancity.com)
A Premier League-ben szereplő Manchester City a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megvásárolta a Schalke német válogatott támadóját, Leroy Sanét. A 20 esztendős játékos ötéves szerződést kötött az angol csapattal, amely a hírek szerint 45 millió eurót fizetett érte.

 

A német sajtó hétfőre várta a hivatalos bejelentést, végül kedden került rá sor: Leroy Sané a Manchester Cityben folytatja a pályafutását. A Schalke válogatott támadója iránt az elmúlt hetekben, hónapokban több európai nagy csapat is érdeklődött, közülük Sané a manchesteri együttes mellett tette le a voksát.

Sané elmondta, döntésében nagy szerepet játszott, hogy Pep Guardiolának hívják a City új menedzserét.

Az angolok a hírek szerint 45 millió eurót fizetnek a négyszeres német válogatott játékosért, aki öt évre írt alá a Manchester Cityhez.

A Guardiola által „különleges tehetségnek” hívott futballista az előző két szezonban 47 mérkőzésen 11 gólt szerzett és hét gólpasszt jegyzett a Bundesligában.

 



 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
14 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06
Ezek is érdekelhetik