Man. City: Hart összekapott Guardiolával, majd elsétált edzésről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 15:37
Joe Hart, a Premier League-ben szereplő Manchester City kapusa a jelek szerint nem viseli jól, hogy Pep Guardiola nem kezdőként számol vele.

Mint ismert, a nyáron kinevezett Guardiola nem számol kezdőként Harttal, aki a 2016–2017-es bajnokságban ennek megfelelően csak a pálya széléről nézte a mérkőzéseket.

Guardiola nem is köntörfalazott, néhány napja megerősítette, amit már sejteni lehetett: nem ragaszkodik hozzá, így távozhat a 29 esztendős kapus.

A Manchester City a hírek szerint nagyon közel áll ahhoz, hogy szerződtesse Claudio Bravót a Barcelonától, a csapatok állítólag már megegyeztek a vételárban.

Hart a látottak alapján nem kezeli jól, hogy nem számolnak vele, a csapat keddi edzésén összeszólalkozott Guardiolával, majd egyszerűen lesétált a pályáról (hogy Hart végül visszatért-e a tréningre, azt nem tudni).



 

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
3 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
15 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
18 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Kinevezte Graham Potter utódját a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik