MU: véget ért egy korszak, 29 év után távozik Ryan Giggs

Vágólapra másolva!
2016.07.01. 13:42
null
Ryan Giggs (hátul balról a második) az MU utánpótláscsapatában (Fotó: BBC)<br />
Ryan Giggs majdnem 29 év után elhagyja a Manchester Unitedet – adta hírül a BBC. A 42 éves walesi legenda a 14. születésnapján csatlakozott az MU utánpótlásprogramjához, s azóta játékosként, menedzserként és másodedzőként segítette a klubot. José Mourinho stábjában azonban nincs helye.

Giggs 1990-ben 17 évesen lett profi, 1991 márciusában mutatkozott be az első csapatban, amelynek játékosaként2014 nyaráig 13 bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, négy FA-kupát és négy Ligakupát nyert. Az első csapatban 962-szer pályára lépő, 168 gólt szerző Giggs ezzel minden idők legsikeresebb brit labdarúgója lett.

A 2013–2014-es szezonban David Moyes irányítása alatt játékos-edző volt, a menedzser elbocsátását követően ő fejezte be az idényt a csapat élén. 2014 nyarán visszavonult a játéktól, és Louis van Gaal pályaedzője lett.

A Ferguson-éra egyik utolsó láncszeme volt, aki többek között a 18 éves Marcus Rashford felkészítéséért felelt Van Gaal mellett.

José Mourinho kinevezésekor sokak szerint megpecsételődött Giggs sorsa, ezt most a BBC megerősítette. A hivatalos bejelentés a BBC információi szerint napokon belül várható.

Legfrissebb hírek

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
6 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
20 órája

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34
Ezek is érdekelhetik