MU: Mourinho kedves fickó és az egyik legjobb edző – Rooney

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 15:00
A Manchester United angol válogatott futballistája, Wayne Rooney alig várja, hogy José Mourinho keze alatt dolgozzon az új szezonban.

A „vörös ördögök” kispadját átvevő portugál szakember korábban arról beszélt, hogy a 30 éves játékosra előrébb tolt szerepkörben számít, mint amit az elmúlt időszakban a csapatnál és a válogatottnál betöltött, Rooney pedig reméli, hogy a korábbi Porto-, Chelsea-, Inter- és Real Madrid-tréner sikeres lesz az Old Traffordon.

Mourinho augusztus 3-án az Everton elleni felkészülési találkozón debütál a manchesteriek kispadján.

„Alig várom, hogy Joséval dolgozzak a következő szezonban, mert ő a világ egyik legjobb menedzsere, és izgalmas időszak előtt áll a Manchester United – kezdte Wayne Rooney. – Mindig is tiszteltem emberként és edzőként is, kedves fickó, és a történelem egyik legsikeresebb menedzsere.”

„Szeretek motivált játékosként gondolni magamra, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem lettem egy kicsit még lelkesebb, amikor új menedzser érkezett a csapathoz. Biztos vagyok benne, hogy a srácok boldogak lesznek, hogy Joséval dolgozhatnak, és alig várják majd, hogy bizonyíthassanak neki” – tette hozzá az elmúlt időszakban inkább a középpályán szerepet kapó játékos.

„Rengetegszer játszottam Mourinho csapatai ellen az elmúlt években, és nem emlékszem könnyű mérkőzésre, azt hiszem, ez mindent elmond. A csapatait mindig nagyon nehéz legyőzni, taktikailag rendkívül fegyelmezettek, és ami a legfontosabb, sikeresek is” – méltatta új mesterét az angol válogatottsági gólrekorder, aki szerint a legnagyobb tényező Mourinho tapasztalata lesz.

„Számos sikeres csapatot irányított karrierje során, tapasztalata kulcsfontosságú lesz.”

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53
Ezek is érdekelhetik