MU: Beckham elmondta a véleményét Mourinho érkezéséről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 11:46
David Beckham szerint José Mourinho újra nagy csapattá teheti a Manchester Unitedet.

Beckham hat bajnoki címet is nyert a „vörös ördögökkel”, ám nevelőegyüttese Sir Alex Ferguson távozása után David Moyes és Louis van Gaal irányításával nem tudott közel kerülni a Premier League-aranyakhoz.

„José tudja, mit akar és hogyan szeretné azt elérni – mondta Beckham a Sky Sportsnak. – Azt hiszem, a Unitednek éppen erre van szüksége. Az ellenfeleknek újra félniük kell tőlünk. Korábban amikor a csapatok az Old Traffordra jöttek, idegesek voltak, tudták, hogy valószínűleg veszítenek.”

„Újra elő kell bennük idézni ezt az érzést, és azt várom, hogy Josénak sikerül megoldania. Nagyon jó döntésnek gondolom a kinevezését, örülök, hogy visszatért a Premier League-be, de ezúttal hozzánk.”

Beckham hozzátette, tiszteli Van Gaalt, de az egyértelmű volt, hogy amit ő akart Manchesterben, az nem működött a klubnál.

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
20 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57
Ezek is érdekelhetik